Létrehozva: 2020.04.27.

Felháborodtak a nők, durva, mit tett feleségével ez a férfi

A karantén miatt eleve nincsenek könnyű helyzetben a párok, hiszen egész nap össze vannak zárva egymással. De amit ez a férj javasolt a feleségének, az minden biztosítékot kivert. Nem csoda, hogy a kommentelők virtuálisan meglincselték...

Bicskanyitogató, amit egy brit férfi kért a feleségétől, nem csoda, hogy a nő kétségbeesett bejegyzésben kért segítséget egy internetes fórumon. A férfi ugyanis egy szép napon kijelentette, hogy ki fog bérelni még egy lakást, ahol hétközben fogadni tudja a barátnőit, és csak hétvégente menne haza a feleségéhez és a két gyerekhez. De még csak nem is ez volt a legdurvább; ez még csak a jéghegy csúcsa...

Fotó: Profimedia

A névtelen, harmincéves nő azt is leírta, hogy a férfi nyitott házasságra gondolt, de nem a klasszikus értelemben. Megengedné a feleségének, hogy randizgasson férfiakkal, de a szex tilos. Miközben ő a barátnőivel természetesen szerelmeskedne a külön lakásban. A feleség kétségbeesett, azért kért segítséget a fórumon, mert nem tudja, hogyan tovább; főleg, hogy két gyerekük is van, a második egy hónapja született. A férje azt mondta, már a karantén alatt is gondolt rá, hogy felajánlja a nyitott házasságot, de meg akarta várni, míg a baba megszületik. A feleség teljesen magába zuhant, nem tudja eldönteni, otthagyja-e a férjét, vagy tegyen egy próbát a nyitott házasságra, hogy egyben tartsa a családot. Na, a többi nő bezzeg nem tétovázott; rengeteg hozzászólást kapott a feleség.

„Sajnálom, hogy ilyen gyökérrel hozott össze a sors”- írta az egyikük. „Mondd meg neki, hogy vegye ki a lakást, de pakolja össze a cuccait, és költözzön is oda”- így egy másik asszony. A többség azon háborodott fel, hogy a feleségnek tilos a szex, miközben a férfi ki tudja, hány barátnővel gyűrné össze a lepedőt hét közben. Pluszban mindezt egy hónappal a kisbaba születése után szeretné. Nem csoda, hogy a feldühödött nők azt javasolták, hogy kössön útilaput a férj talpára. Hogy végül a feleség hogyan dönt, azt egyelőre nem tudni…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!