Létrehozva: 2020.10.30.

Forró beszámolók: 9 pikáns női vallomás az öngyönyörről

Szinte minden férfi szeretne bekukucskálni a hálószobába, amikor a nő egyedül van – de a legtöbb nő nem vevő az ilyen ötletekre. Szerencsére egy online fórumon kibeszélték, ki, hogyan kényezteti magát; és igencsak pikáns beszámolók láttak napvilágot...

A legtöbb nő a világ minden kincséért se vallaná be, hogy szokott hódolni az öngyönyörnek; pedig kutatások szerint a nők 80 százaléka rendszeresen maszturbál. De egymás között azért alaposan ki szokták vesézni a dolgot; igaz, az ritka, hogy a technikai fogásokat megbeszélnék. Most egy fórum névtelenségében vették a bátorságot, és megtették – és a férfiak imádják a beszámolóikat.

Fotó: Pixabay

1. Csillapíthatatlan étvágy

„Van pasim, naponta szeretkezünk, de nekem a napi három se lenne elég. Szóval, amikor nem vagyunk együtt, el szoktam intézni magam. Én a vibrátorra esküszöm, csiklóizgatóval. Még cuki is, olyan, mint egy nyuszi. A pasim persze nem tud semmit.”

2. Egy kis én-idő

„A párom hamarabb indul dolgozni mint én, így minden reggel van egy órám teljesen egyedül. Alaposan ki szoktam használni. Lefekszem a közös ágyunkba, és elkezdem cirógatni magamat. Ha már eléggé felizgultam, lent is megjártatom az ujjaimat. Egész hamar eljutok a csúcsra, és teljesen más élmény, mint amikor szeretkezünk. A pasim mindig kéri, hogy mutassam meg, hogyan csinálom, de ez az én privát bulim.”

3. Ritkán, de akkor nagyon

„Én egyedül élek, mégis kevesebbet csinálom, mint amikor párom van. Heti egy-két alkalommal, de akkor alaposan gondozásba veszem magam. Csinálok egy illatos, forró fürdőt, kapcsolok hangulatfényeket, és a hálószobámban lassan, többször is a csúcsra jutok. Én se használok vibrátort, elég, ha a kezem dolgozik.”

4. A semmiből jön a vágy

„Én szinte egész hónapban nem szoktam, csak a menstruációm előtt pár nappal tör rám olyan vágy, amit azonnal ki kell elégíteni. Ha nincs kéznél a párom, kénytelen vagyok magam megoldani, megbolondulnék. Nagyon csendben és nagyon gyorsan elmegyek ilyenkor, szóval volt, hogy a munkahelyi mosdóban jutottam a csúcsra.”

5. Megjött az étvágy

„Van pasim, heti háromszor szeretkezünk, szóval nem szoktam maszturbálni. Legalábbis addig, amíg meg nem vette nekem azt a kis fura csiklóizgatót. Hát az valami zseniális. Szoktuk együtt is használni, de néha szólóban is pörgetem.”

6. Kell a másféle gyönyör is

„Páromnak is nagy étvágya van, na de hozzám képest sehol nincs. Nem is értem a nőket, akik leállnak a masztizással, amint lesz pasijuk. Teljesen más az orgazmus, és nekem arra az érzésre is szükségem van.”

7. Forró percek a zuhany alatt

„Tusolás közben szinte nincs alkalom, hogy ne nyúlnék magamhoz. Akkor is, ha járok valakivel; valahogy a forró víz a bőrömön felébreszti a libidómat. Meg azt az érzést, amit a zuhanyfejből előtörő víz ad, nem adja vissza semmi.”

8. Nem pótolja a szexet

„Én soha nem toltam túl a maszturbálást, de most, hogy a barátom egy hónapig kiküldetésben van, napi ötször kielégítem magam. De valahogy nem olyan, nagyon hiányzik az érintése, és nem is mindig jutok a csúcsra.”

9. Nem mindenkinek megy egyedül

„Én soha nem szoktam. Méghozzá azért, mert nem tudom, hogyan kell. Próbáltam simogatni magam ott, izgatni a csiklómat, még vibrátorom is volt. Egyszerűen nekem pasi nélkül nem megy, lapos, unalmas az egész; nekem kell, hogy ott legyen a férfi, és tudjam, hogy szexi vagyok és őrülten kíván.”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!