Létrehozva: 2021.04.05.

Ez a szexpóz a nők legnagyobb kedvence: Eszméletlen erővel csap le a gyönyör

A női orgazmus lassan bontakozik ki, és rengeteg mindentől függ, hogy egyáltalán összejön-e. Sokszor a párok bonyolult pózokkal próbálkoznak; pedig néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Ilyen a kiflipóz, amit egyszerűen imádnak a nők!

A kiflipóz nem a párok kedvence, még a nők is azt mondják róla, így csak a lusta férfiak akarnak szeretkezni. Persze ezt csak addig, míg ki nem próbálták. Ugyanis ebben a valóban kicsit inger- és mozgásszegény pózban aztán olyan erővel csap le rájuk az orgazmus, amire nem számítanak. Nem csoda, hogy egyre több nő szereti ezt a végtelenül egyszerű pózt, és alig várják, hogy újra részük lehessen benne.

Fotó: 123 RF

Hogy miért tartják lustának azt, aki a kiflipóz szerelmese, az egyszerű: mint a neve is mutatja, ebben a pózban a nő az oldalán fekszik az ágyban, a férfi pedig mögé kuporodik éppen úgy, mint elalvás előtt. Csakhogy ezúttal az aktus is ebben a pózban történik. Mozgásra nem sok lehetőség van, nem igényel nagy energiát, mint például a misszionárius; a pár csak csendben fekszik, és lassú mozdulatokkal szeretkeznek. Ám pont ez az egyik oka, hogy döbbenetesen izgatja a női testet. Ugyanis a női gyönyör lassan bontakozik ki, és bár való igaz, hogy sokszor a szebbik nem tagjai is izgatónak találják a vad és gyors szexet, azért többségében jobban szeretik a lágy, érzéki és lassú erotikát.

A máik ok, amiért a nők odáig vannak a kiflipózért, az az, hogy a szoros összebújás miatt végig magán érzi a férfit a nő: a leheletét a nyakán, a forró bőrét a hátán, a karjait, ahogy átölelik. Ez a szorosság pedig minden nőt eszméletlenül izgat, hiszen legtöbbször imádják érezni a férfit, miközben szeretkeznek vele. De nem csak ezért jó a közelség, hanem azért is, mert a férfi mindkét keze szabad, így jócskán van lehetőségük az ujjaknak egy kis izgató játékra itt-ott.

A behatolás is izgató ebben a pózban, hiszen a különleges testhelyzet miatt a pénisz érzéki szögben izgatja a G-pontot. Közben pedig a csiklónak is jut némi extra kényeztetés, ahogy a férfi keze fel-alá vándorol a nő testén…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza