Létrehozva: 2019.02.24.

Sehogy sem találod a párod, nem jön a szerelem? Lehet, hogy ez a baj

Többnyire már az elsõ találkozón kiderül, hogy nem fog menni együtt, és az is, hogy miért. Egy átfogó felmérés megdöbbentõ módon világít rá, mi az egyik legfõbb baj ilyenkor. Meg fogsz döbbenni, ha megtudod, mirõl is van szó!

A randira való felkészülés mindig izgalommal jár, érdemes meggondolnod, hogy hogyan viselkedsz. Mit gondolsz, jó fényt vet rád, ha alkoholt fogyasztasz? Érthető, ha el szeretnél lazulni egy kicsit. Nem vagy egyedül, ha szeretnél az első fél órán mielőbb túljutni, vagy a kezdeti idegességből lejjebb adni.

Zara Barrie író szerint szinte mindig rossz hatással van a személyiségre az ital az első találkozón.

Persze 1-2 pohárka bor még segíthet, hogy az ismerkedéskor felszabadult legyél, de ha a boros üveg teljesen kiürül, annak bizony következményei lehetnek. Az alkohol csalóka, megzavarja az ítélőképességet és az érzékeket. Aztsimán eléri nálad is, hogy úgy érezd, mintha működne a kémia, de ezt az érzést nem szabad összekeverni a szerelemmel.

Érdemes ezen elgondolkodni, hiszen egy 2014-es felmérés szerint a fiatalok 36,4%-a már randi előtt fogyaszt biztosan alkoholt, 48,9% pedig a randin. Nem feltétlenül az absztinencia a megoldás, de józanul nagyobb az esélyed, hogy valóban rátalálj az igaz szerelemre.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza