Létrehozva: 2018.12.31.

Sorozatorgazmus, tényleg csak a nőknek jár a csúcsgyönyör?

Vannak férfiak, akiknek rendszeresen részük van benne, és sokkal jobban élvezik a szexet, mint akik még nem próbálták. A technika alapjai egyszerûek, és mindössze egy kis önfegyelem kell hozzá...

Nem titok, hogy a nők egy része rendszeresen él át többszörös orgazmust, és a férfiak nagy része úgy hiszi, hogy ez egyedül az ő kiváltságuk. Pedig ez egyáltalán nem így van, az erősebbik nem számára sem lehetetlen – csak nagyon tudatosnak kell lenni szeretkezés közben.

Sokan ugyanis már a gyakorlatban is tapasztalták, hogy a férfinak lehet orgazmusa ejakuláció nélkül; és aki egyet már elért, képes arra, hogy egymás után akár többet is. A taoizmus szerint a titok nyitja, hogy nem kell szabad áramlást engedni a magömlésnek. Ezt mentális technikákkal, de akár a gát enyhe megnyomásával is elérheti a férfi. De nem csak a taoista szexet kipróbálók részesülhetnek ebben a gyönyörben; a tantra alapjai is nagyjából ugyanezt mondják.

Annyi különbséggel, hogy a tantra szerint az orgazmus soha nem lehet önmagában a szex célja; az persze nem rossz dolog, ha bekövetkezik, de ennek a szexnek a művelői az egész aktus alatt földöntúli gyönyört élnek át. A különleges légzéstechnikák miatt sokkal több oxigén kerül az agyba és a nemi szervekbe, és a férfi képes úgy a csúcsra jutni, hogy nem lesz magömlése.

Mindkét technikának az a lényege, hogy amikor a férfi eljut arra a kényes pillanatra, amikor az orgazmusból ejakuláció lenne – egyszerűen leáll. A gyönyör hullámait ugyanúgy érezni fogja, viszont a pénisz kőkemény marad, és folytathatja a szexet, egészen a következő, majd az azt követő orgazmusig…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!