Létrehozva: 2020.10.02.

Undorító, amit a pasim művel, teljesen kiakaszt

Helyes, jó kiállású, udvarias és humoros. Ám van egyetlen apró dolog, amivel őrületbe kergeti a barátnőjét. Meghökkentő és bosszantó férfiszokásokról számoltak be nők egy online fórumon. Csak erős gyomrúaknak!

Sok nő tapasztalta már, hogy hiába álompasi az új szerelmük, a románc könnyen tragikus véget érhet, ha a fickónak más fogalmai vannak a testi higiéniáról, mint szíve hölgyének. Erről a témáról még barátnők is csak nagy ritkán beszélgetnek egymással, hiszen szeretik és tisztelik a párjukat; csak éppen vannak dolgok, amiket egyre nehezebb elviselni. Egy névtelen internetes fórumon aztán alaposan kiborították a bilit…

Fotó: Pexels.com

„Körömcsipesszel vágja a körmét. Ettől már akkor is borsózna a hátam, ha a kuka felett csinálná, vagy a fürdőben, de nem: a nappaliban, az ágyunkban, bárhol, ahol eszébe jut – és még csak össze se szedi a körmöket, sokszor bele is lépek.”

„Gyakran piszkálja a fogát, főleg kaja után. A körmével. Aztán nem mos kezet. Volt már, hogy rászóltam, akkor megsértődött.”

„Imádom a pasimat, de szegénynek borzasztó szájszaga van. Nem a fogai rosszak, valószínűleg valami más egészségi probléma lehet a háttérben; de fogalmam sincs, hogyan mondjam meg neki, hogy sokszor szex közben teljesen elillan a vágy emiatt.”

„Az én pasim totál rendben van, mindig frissen borotvált, illatos, még valami nővadító parfümje is van. Csakhogy egyszer a kezembe akadt egy használt alsógatyája… hát, voltak rajta barna foltok. Azóta nem tudok úgy ránézni, mint régen.”

„Szinte soha nem mos kezet. Se szerelés, se vécézés után. Kiborító.”

„Nem szeretem megcsókolni, rosszul mos fogat, tiszta lepedékes a fogsora és a lehelete is katasztrófa. Hogy lehet ilyesmit megmondani valakinek, akit egyébként szeretsz és tisztelsz?”

„Semmi rossz szagot vagy ilyesmit nem szoktam érezni a páromon, mégis undor fogott el, amikor bevallotta, hogy ő bizony csak egy héten egyszer zuhanyozik. Nehezen emésztem meg ezt az információt valahogy.”

„Kétszer is használ egy fogselymet. Vagy többször. Mindig otthagyja a használtakat a fürdőszoba tükör előtti polcon, hogy legközelebb még jó lesz. Titokban ki szoktam dobni, de csak zsebkendővel fogom meg.”

„Füldugóval szokott aludni, vagyis vattapamacsokból készít magának egyet-egyet. És minden reggel ott felejti a párnám mellett. Nem fülzsírosak vagy ilyesmi, mégis, rosszul tudok lenni, amikor meglátom.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!