Létrehozva: 2019.11.26.

Tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenkettedik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott.

Szerző Ripost

A Művészetek Palotájában a legkitűnőbb fiatal zenei művészek vehették át a Junior Prima Díjat. A díj már nemcsak hazánkban jelent elismerést, hanem világszerte felfigyelnek arra, aki megkapja a rangos kitüntetést.

Fotó: Sulyok László

„Nem véletlen, hogy a Junior Prima Díj az MVM Csoport számára az egyik legfontosabb társadalmi ügy. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt bő évtizedben már több mint száz kiemelkedő fiatal zeneművésznek nyújthattuk át ezt az elismerést, közülük sokan a nemzetközi zenei élet kiemelkedő tagjává váltak. Kötelességünknek érezzük a kulturális értékteremtésben résztvevő fiatal tehetségek elismerését, erkölcsi és anyagi támogatását. A fiatal művészek támogatása egy kivételes befektetés, hiszen ők jelentik szellemi életünk megújuló energiaforrásait” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Fotó: Sulyok László

A díjazott művészek mindegyike komoly sikereket ért el eddigi pályafutása során. Nemcsak itthon, hanem külföldön is megmutathatták már a képességeiket, öregbítették a magyar komolyzene hírnevét. Ehhez újabb lendületet adhat az MVM Csoport támogatása mellett megkapott díj, amely a harminc év alatti korosztály számára a legnagyobb kitüntetés.

A magyar zeneművészet kiválóságaiból álló zsűri döntése alapján idén a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájában Balázs Elemér György zongoraművész, Cseh Péter jazz-gitárművész, Csőke Flóra gordonkaművész, Dobszay Péter karmester, Jenei Erzsébet hárfaművész, Korossy-Khayll Csongor hegedűművész, Megyimórecz Ildikó operaénekes, Scheuring Kata fuvolaművész, Szokolay Ádám Zsolt zongoraművész, valamint Tóth Kristóf hegedűművész vehette át a fejenként kétmillió forint támogatással járó díjat.

Fotó: Sulyok László

„A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mindig is hitt a tehetség erejében, folyamatos jelenlétében és ma is töretlenül folytatja tehetséggondozó tevékenységét. A tehetség azonban önmagában sokszor kevés a sikerhez, gyakorlás, erőfeszítés nélkül nem juthat a felszínre. Megfelelő hozzáállás, alázat, megbízhatóság, akarat – azaz kőkemény munka – nélkül nincs igazi siker. Ha mindez együtt is van, meg is valósul, megfelelő anyagi és morális támogatás hiányát semmiféle zsenialitás nem képes ellensúlyozni. A siker megszületésében segíti és inspirálja fiataljainkat a Junior Prima Díj, mely ma az ifjú művészek körében a legnagyobb presztízst képviseli” – tette hozzá dr. Vigh Andrea, a zsűri elnöke.

A zsűri tagjai A Junior Prima Díj zsűrijének tagjai a magyar zeneművészet szaktekintélyei közül kerülnek ki. A zsűri elnöke dr. Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A testület tagja volt Marton Éva Prima Primissima-, Kossuth- és Szent István Rend-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, Vásáry Tamás Kossuth- és Szent István Rend-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének vezetője, Fülei Balázs Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének vezetője, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Liszt-, Prima- és Junior Prima-díjas, Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Jakobi László gordonkaművész, Cziffra Életműdíjas hangversenyrendező, Szentpáli Roland tubaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tubatanára, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tubása, valamint Fazekas Gergely zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense.

 

A 30 év alattiak díja A Junior Prima Díj 2007 óta kerül kiosztásra, amikor a Prima Primissima díj életre hívói úgy döntöttek, hogy önálló díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül azokat, akik a jók közül is a legjobbak. A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. Az MVM Zrt. a zeneművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban