Létrehozva: 2016.10.03.

Romantikázz Velencében, most hihetetlen olcsón utazhatsz!

6 nap Velence Budapestrõl 31.500 forintért, repülõvel, szállással!

A Dolomit hegységből származó facölöpökre épült városka talán a világ egyik legkülönlegesebb helye, ahová turisták milliói látogatnak el minden évben. Nászútra, házassági évfordulóra jobb helyszínt el sem tudunk képzelni, de egy romantikus hétvége alatt is szívesen töltődnek fel itt a szerelmesek.

A városban nincs autóközlekedés, vízi utakon gondolával és vaporettóval juthatsz egyik helyszíntől a másikra, vagy a hidakkal összekötött szűk utcákon barangolhatod be a legszebb részeket a több száz éves, mesébe illő épületek közt. Hihetetlen, de több, mint 118 sziget tartozik Velencéhez, amit közel 400 híd köt össze. Legtöbben a híres karnevál idején érkeznek, de a zsúfoltság miatt érdemes a kevésbé felkapott időszakokban ide látogatnod.

Velence időjárása szeszélyes, sok csapadék jellemző. A csodás város éttermeiben végigkóstolhatod a klasszikus olasz konyha remekeit: a helyiek főként halat, tésztát, és pizzát fogyasztanak szívesen.

A repülőjegy a Ryanair légitársaság honlapján foglalható, november 25 és 30 közötti időszakban, 9.927 Forintos áron. A gépre fejenként két darab kézipoggyászt is fel lehet vinni díjmentesen, melynek méretei az alábbiak: Max. 10 kg súlyú, 55 cm x 40 cm x 20 cm méretű és egy, maximum 35 cm x 20 cm x 20 cm méretű kis táska.

Szállásárakat a hotelscombined oldalán hasonlíthatod össze a legegyszerűbben:

3 csillagos szállást 2 főre, 5 éjszakára már 43.000 forinttól találsz!

Szállásfoglalásért KATTINTS IDE!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-