Létrehozva: 2018.03.27.

Az isteni húsvéti sonka titka egyszerűbb, mint hinnéd!

Ha már fõztél húsvéti sonkát, most ellenõrizheted, hogy eddig jól csináltad-e, ha még nem, itt az ideje, hogy ezeket az egyszerû fortélyokat eltanuld.

Szerző Fehér Virág

Nyakunkon a Húsvét és az egyik legfontosabb kérdés a sonka minősége és elkészítése.

Ha kiválasztottuk a megfelelő nagyságú és minőségű sonkát, vegyünk elő egy olyan főzőedényt, amiben az kényelmesen el is fér. Tegyük az edénybe és annyi hideg vizet öntsünk rá, hogy ellepje. Közepes lángon főzzük addig, míg a víz gyöngyözik.

Ezt a vizet leöntjük a sonkáról és új vizet öntünk rá, amibe már fűszereket is tehetünk: például egy 3 kg-os sonkához 15-20 szem egész bors, két közepes hagyma kettévágva, 5-10 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál majoránna szükséges. Lehet ugyanebben a lében főzni a füstölt kolbászt is, amit 10 cm-es darabokra vágunk. A sonka akkor van készen, amikor egy hosszú hústűvel beleszúrva az könnyen átmegy rajta. Ez mintegy 3 óra.

Amikor a sonka már puha, kitesszük egy tálra és hagyjuk kihűlni. Szeletelve, tormával és savanyúsággal tálaljuk. A sonkát benne hagyhatjuk a lében is, ha megfelelően hideg spájzunk van. Ilyenkor a lé tetejéről leszedjük a zsírt és a fűszereket. Az így kihűlt sonkának nem barnul meg a hús része. Ha a hűtés nem megfelelő, a lé könnyen megromolhat. Figyeljünk, hogy a zsír ne zárja el a gyors lehűlés lehetőségét – ajánlják a Sonkalovagok.

Ha pedig azt szeretnéd, hogy a sonkát más főzze meg és tálalja fel neked új hagymával, retekkel, kaláccsal, tormával és főtt tojással, töltsétek az ünnepeket szállodában, ahol ünnepi programok is várnak rátok http://www.utisugo.hu/husvet/szallas.

Szerző Fehér Virág

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÚTISÚGÓ

Filmes élményre vágysz itthon? Ezek a hazai programok viszik az Oscart

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!