Létrehozva: 2020.03.27.

Felőröl a bizonytalanság? Most ingyen segítenek a szakemberek!

Szakemberek gyűltek össze egy online felületen, hogy ingyen segítsenek mindenkinek, aki úgy érzi, lelki támogatásra van szüksége a koronavírus járvány alatt.

Szerző RIPOST

Bárki jelentkezhet egy témával, amivel foglalkozni szeretne, az önkéntesek pedig a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő szakemberhez irányítják.

Az elmúlt hónapokban kirobbant koronavírus világjárvány nem csak a fizikai immunrendszerünket teszi kockára, lelkileg is megterhelést jelent. Azonban alkalmazkodunk kell hozzájuk, ami különösen azoknak okoz nehézséget, akik egyedül élnek, esetleg az új helyzet megoldhatatlan anyagi vagy emberi kihívások elé állítja őket. Az érzéseink, félelmeink, szorongásaink megjelennek vagy felerősödnek, és korántsem mindegy, hogy mihez kezdünk velük.

Milyen érzések jelentkezhetnek leggyakrabban a karantén idején?

A médiából és a közösségi felületekről felénk áramló információ dömping a kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzéseit keltheti bennünk. A pánik, a szorongás és a stressz testi tünetekben is megnyilvánulhat: úgy mint, alvási nehézségek, az étkezési szokások megváltozása, a libidó csökkenése.

Ez a jelenlegi helyzet mindannyiunkra hatással van, és bármennyire optimisták vagyunk is, a bizonytalanság érzése felütötte fejét, ami mindenkire másként hat.

 

Azok, akik egyedül vannak, esetenként még egy családtagjukat, szerettüket sem tudják felhívni, magukra maradhatnak a gondjaikkal, hiába hallják, látják, hogy más is hasonló cipőben jár.

Lássuk meg a pozitívumokat is!

A krízishelyzetekben már megannyi alkalommal bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk az összefogásra, egymás szükségleteire figyelve jót cselekedni.

Taxisok például felajánlották, hogy munkába vagy munkából ingyen szállítják az egészségügyi dolgozókat. Mások online csatornákon élő közvetítésekkel látják el követőiket korábban fizetős tartalmakkal.

Bevásárlások szerveződnek, hogy az idős embereknek ne kelljen kimozdulniuk otthonukból, és gyűjtések fertőtlenítőszerek vásárlásáért és eljuttatásáért oda, ahol nem maradt.

Az otthon maradóknak az egészségükért nem kell aggódniuk, lelki jóllétükért pedig egy nemrégiben indult kezdeményezés született, a meghallgatunk.online.

Kihez fordulhatunk, ha úgy érezzük, szükségünk van egy jó beszélgetésre?

Sok esetben egy kívülálló tud objektív szempontokat adva visszaterelni minket az egyensúlyunkhoz, főként, ha egy képzett, magas empátiával bíró szakemberről van szó. A félelemtől beszűkült nézőpontok helyett egy tisztább, konstruktívabb világlátást kaphatunk, amivel felvértezve könnyebben találunk vissza egyensúlyunkhoz, és vesszük észre a lehetőségeket a korlátok, nehézségek helyett.

 

A meghallgatunk.online felület Gilányi Attila mentálhigiénés szakember ötletéből született, akihez pillanatok alatt több mint 70 segítő szakember csatlakozott, hogy ingyen ajánlja fel az idejét és szolgáltatását azoknak, akik úgy érzik, bajba jutottak.

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÚTISÚGÓ

Filmes élményre vágysz itthon? Ezek a hazai programok viszik az Oscart

ÚTISÚGÓ

Már most lefoglalnád a nyaralást? Ezekre nagyon figyelj oda!

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!