Létrehozva: 2018.11.07.

Végre! Jordániába indított járatot a Ryanair

A Ryanair október végén elindította az elsõ, Budapestet Ammánnal összekötõ közvetlen légi járatát. A Jordán fõvárosba a téli menetrendben heti két alkalommal, szerdán és vasárnap lehet eljutni az ír diszkont légitársaság jóvoltából.

Október 31-én landolt először a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Ryanair új, Budapest és Ammán között közlekedő repülőgépe. A téli menetrendben üzemelő új járat heti kétszer, szerdán és vasárnap a kora reggeli órákban (egészen pontosan 7:05-kor) indít járatokat, amelyek 3 óra 25 perc repülési időt követően érkeznek a jordán fővárosba.

 

Jordánia télen is vonzó kellemes éghajlata miatt

Évekkel ezelőtt volt ugyan a Royal Jordanian légitársaságnak budapesti járata, de ez később megszűnt, a Ryanair viszont nagy fantáziát lát a Közel-Keletre közlekedő járat elindításában. Részben azért, mert Ammán még télen is kellemes, mediterrán klímával várja a látogatókat, részben pedig azért, mert Jordánia a nyugalom és a biztonság szigetének számít a forrongó Közel-Keleten.

 

Ókori csodák és a Holt-tenger

A Jordánia észak-nyugati részén fekvő, hét dombra épült Ammán a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, épp ezért gazdag kulturális hagyományokra tekint vissza. Számos történelmi látnivalót fedezhetnek fel az ide látogatók: itt található Jordánia legnagyobb múzeuma, amely a történelem előtti időktől kezdve mutatja be az ország fejlődését.

Az egyik leghíresebb attrakció a városban az I. Abdullah király mecset, amely a város egyetlen olyan temploma, ahol a nem muzulmán vallású látogatókat is szívesen fogadják. Ammán azért is vonzó úti cél, mert a várostól mindössze 40 kilométerre található a Holt-tenger, ahogy a várostól 200 kilométerre délre fekvő romváros, Petra is népszerű az utazók körében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÚTISÚGÓ

Filmes élményre vágysz itthon? Ezek a hazai programok viszik az Oscart

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!