Létrehozva: 2017.01.23.

Veronai busztragédia: "Fogd meg a kezét, ha még teheted!"

Mindössze néhány perc, amely mindent megváltoztat. Egy utazás, ami után már semmi nem lesz többé olyan, mint volt. Csönd, sokk és fájdalom, ami velünk marad. És amiben nem tehetünk semmi mást, mint megöleljük azt, akit szeretünk. És hálát adunk azért, hogy mi még megtehetjük.

Budapest, Deák tér, délután 5 óra múlt. A mozgólépcsőn egy felnőtt nő halad felfelé, és hosszan integet elköszönés után egy idősebbnek. Úgy tűnik, anya és lánya búcsúzik. Vissza-visszanéznek, amíg csak végleg el nem takarja őket egymás elől pár oszlop és a tömeg.
Bámulom őket, és minden porcikámban érzem: ezekben a napokban anyák és lányaik, apák és fiaik, szülők és gyerekeik egészen más szemmel néznek egymásra, mint bármikor ezelőtt.

16 halott, több mint 20 sérült, lángok, könnyek, gyász - ez maradt egy síelésből. Egy utazásból, amit sokan a diákok közül egészen biztos, hogy hetek óta izgatottan vártak. Egy utazásból, amiről a hajnalig tartó beszélgetések, a ragyogóan fehér és roppanó hó, a szárba szökkenő szerelmek, a beázott csizmák és naptól kipirult arcok kellene, hogy emlékek legyenek, nem pedig a lélegzetet elállító döbbenet. De elég mindössze néhány perc, hogy minden megváltozzon. Hogy már semmi ne legyen olyan, mint amilyen azelőtt volt.

Tízéves lehettem, amikor először indultam a kórussal külföldre. Azután megint, újra és újra: Ausztria, Anglia, Franciaország, Olaszország. Gyerekként fedeztük fel a nagyvilágot. Csillogó szemmel, fel sem fogva, mekkora áldás, hogy ilyen élmények részesei lehetünk. És végképp fel sem fogva, milyen érzés lehetett szüleinknek aggódva nézni a távolodó busz után. Fényévekre még a mobiltelefonok korától, hírek nélkül várva, hogy újra láthassanak minket és a karjaik közé foghassanak. És szégyellem magam. Felnőtté vált nőként gombóc szorul a torkomban, ha arra gondolok, hányszor nézhettem az égre, hányszor sóhajthattam nyeglén kamaszlányként, hányszor bosszantott fel a végletekig egy aggódó, anyai kérdés: "Jól vagy? Minden rendben?". Vagy a féltő kérés később és azóta is bármikor. Hogy "Jelentkezz azért, Kicsim, amikor megérkeztél".

Van, amikor nincsenek szavak. Amikor hiába bármilyen ölelés vagy vigasz. Van, aki most nem érti Istent, és van, aki abban hisz, hogy ők, mind, a veronai busztragédia elhunytjai is már egy jobb, boldogabb helyen vannak. Van, aki a felelősöket keresi, és van, aki ismeretlenként is csak a könnyeivel küzd. Ki így, ki úgy de a szüleire gondol, a gyermekére, azokra, akiket még megölelhet, és azokra, akiket már nem érinthet meg soha többé. Feketére változtatjuk a közösségi oldalon a profilképünket. Mécsest viszünk megemlékezni a gimnázium elé. Nemzeti gyásznapon nyeljük a könnyeinket, és megpróbáljuk elképzelni az elképzelhetetlent.

Megpróbáljuk átérezni, felfogni, de nem lehet, és boldogok lehetünk mi mind, akiknek nem megy! Boldogok lehetünk, mert nyomhatunk egy puszit a gyermekünk homlokára. Mert megölelhetjük az édesanyánkat. És az értelmetlen, a feldolgozhatatlan és csontig hatoló tragédiában az egyetlen, amit tehetünk, hogy magunkhoz szorítjuk azt, akit szeretünk. Hogy megértjük az aggódását, és nem mulasztunk el egyetlen napot sem elmondani neki, hogy mennyire fontos nekünk. Érte. Magunkért. Azokért, akik ezt már nem tehetik meg soha többé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!