Létrehozva: 2023.03.11.

Hétvégi horoszkóp: szenvedélyes napok várnak ránk

Vajon mit tartogatnak nekünk a csillagok szombatra és vasárnapra? Eláruljuk!

Igencsak mozgalmas héten vagyunk túl. Eleve itt volt nekünk egy telihold hetedikén, ami pár csillagjegy szülötteinek alaposan megnehezítette a napját, mások pedig jó ideje vágynak némi kikapcsolódásra, feltöltődésre. Sajnos olyanok is akadnak, akiknek az egész március komoly kihívásokat jelent, de ki tudja, ezen a hétvégén talán ők is fellélegezhetnek, hiszen az Astronet szerint négy szuper fényszög látható az égen, ami szenvedélyes, jó hangulatú napokkal kecsegtet. Lássuk, kinek mit hoz a hétvége!

Horoscope,Concept,,Girl,And,A,Circle,With,The,Signs,Of
Szenvedélyes, érzelmekkel teli két nap következik!  Fotó: Billion Photos / shutterstock

Hétvégi horoszkóp: március 11-12.

KOS
Megvennél valamit, ám ehhez hozzá kell nyúlnod a titkos tartalékaidhoz. Hiába kedvezőek a fényszögek, gondold át, tényleg szükséged van-e rá!

BIKA
Hiába lesz hideg, benned forr a szenvedély. Vigyázz, mert a szerelmed megégetheti a másikat! Megcsókolhatod a sebeket, de nem tudod eltüntetni. Nem árt, ha visszafogod magadat…

IKREK
Elképzelhető, hogy dolgoznod kell a hétvégén. Ha elvállaltad, annak jó oka volt. Ha nem kell dolgoznod, akkor is szeretnél haladni olyasmivel, ami lassan a körmödre ég. Ne halogasd tovább!

RÁK
Vannak terveid, most pedig esélyed van a részletek kidolgozására: szuper fényszögek támogatnak, hát ne álmodozz, lépj a tettek mezejére!

OROSZLÁN
Az otthonodra kellene költened. Ezen a hétvégén összeírhatnád, hogy mit kellene kicserélni vagy felújítani. Ne aggódj: nem kell mindent egyszerre kifizetned, azonban érdemes elkezdened kicsi lépésekkel.

SZŰZ
Úgy tartja a mondás, a tanulást el lehet kezdeni, de befejezni soha. Most ez rád ismét igaz lesz: folytatnod kellene a tanulmányaidat. Ne feledd: minden, amit tanulsz, értékesebbé tesz a munkaerő piacon. 

MÉRLEG
Meglepően jól alakulnak a pénzügyeid, a hétvége pedig megerősít abban: mindent képes vagy finanszírozni. Lehet, hogy nem élsz nagy lábon, mások többet keresnek, de jó életed van.

SKORPIÓ
2 napon keresztül 4 szuper fényszög gondoskodik arról, hogy jól érezd magadat a bőrödben. Valaki vagy vlami fel akar majd bosszantani, de nem fog sikerülni.

NYILAS
Család-, otthon-, ingatlanügyek foglalkoztatnak a hétvégén. Szeretnél rendet tenni, tiszta vizet önteni a pohárba. Egyezségre törekszel, azonban sajnos nem garantált a siker. Ettől persze még ne add fel! Később összejöhet.

BAK
Igaz, nincs még itt az igazi tavasz, de attól még kimozdulhatsz a hétvégén. Öltözz fel melegen és élvezd a hétvégét vidám emberek társaságában!

VÍZÖNTŐ
Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy itt az ideje a karrieredet megálmodni. A bolygók most támogatnak abban, hogy kitaláld, mit és hol szeretnél dolgozni. 

HALAK
Ezen a hétvégén 4 szuper fényszög segít neked abban, hogy visszanyerd az optimizmusodat: kedvezőbb fényben fogod látni a jelenedet és a jövődet. Most érdemes terveket készíteni!

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek izgalmas kalandokat ígér majd a nyár

Ennek a három csillagjegynek kalandot jósolnak a csillagok!

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek izgalmas kalandokat ígér majd a nyár

Ennek a három csillagjegynek kalandot jósolnak a csillagok!

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

5 csillagjegy, aki feltétel nélkül szeret, történjék bármi

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

EZO

Pengeélen táncol: kiderült, melyik a leghűtlenebb csillagjegy!

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

EZO

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

EZO

Akiknek végtelen a türelme: ez a négy csillagjegy sosem jön ki a sodrából