EZO

Szerző P. E.

Létrehozva: 2023.11.05.

Lehet, hogy a te fiad vagy lányod is kristálygyerek? Járj utána velünk!

Úgy érezzük, hogy a gyermekük nem átlagos, nehezen fogadják el a társai? Mielőtt kétségbe esnénk, merüljünk el az ezotéria világában, hiszen, amit hátránynak vélük, lehet, hogy inkább áldás!

Napjainkban egyre több figyelmet kapnak az ezotéria világában a különleges képességű gyerekek. Ugyanis az indigó-, kristály-, és szivárvány gyerekek mind spirituális képességgel születtek le. Igaz, hogy a tudomány ezt a tényt még nem támasztotta alá, de ezekben a körökben is egyre több szó esik a rendhagyó képességeikről - kezdi Iszet boszorkány, főpapnő és mágus a Fanny magazinnak.

kisfiú, gyerek
Fotó: Pexels

A gyógyító indigók

A látók, spirituális szakemberek a kicsik aura színeit már nagyon régóta vizsgálják. A hatvanas évek vége felé kezdték el tapasztalni, hogy számos gyermeknek az aura színe a kék, egész pontosan indigó kék. Megfigyelések alapján ők azért születtek le, hogy gyógyítsák az emberiséget. Vagyis azt a feladatot vállalták magukra, hogy a lélekre jó hatással legyenek. Ez számos dolgot takarhat, például spirituális tevékenységet, gyógyítást, de az is lehet, hogy olyan munkát választanak maguknak, ahol az emberiség segítésében vesznek részt, ami lássuk be, nem egyszerű. Persze amikor még kicsik, akkor a szüleik számára ez nem biztos, hogy egyértelmű, hiszen nem mindenki látja az aura színeit. Így csakis a megfigyeléseikre tudnak hagyatkozni, mivel ezeknek a gyerekeknek kicsit más a viselkedése. Néha nehezebb megértetni magukat, mert fejlettebbek a velük egykorúaknál, néha úgy is definiálják őket, hogy koravének. A kortársaiknál erőteljesebb a képzelőerejük, egyes helyzetekben leleményesebbek. De éppen amiatt vannak hátrányban, ami egyébként az előnyük, hogy különcnek vélik őket. Ezért sokszor egyedül érezhetik magukat, hiszen kevesen értik meg őket. Ezeknek a gyerekeknek nagyon erős az akaratuk, gyakran egészen kicsiként olyan kérdéseket tesznek fel, ami nem jellemző a kortársaikra. Egy indigó gyermeket nehezen lehet korlátozni, gyakran felnőttként is nagyon határozott a jellemük, céltudatosak, meg ha az makacsságnak is tűnik.

Kristály és szivárvány csodák

A '90-es évektől megkezdődött a kristály, majd a 2000-es évektől a szivárvány gyermekek leszületése, mivel ők az indigó gyerekek leszármazottai. Szinte úgy érezhetjük, hogy a tekintetük egészen a lelkünkig hatol. A nézésük nagyon különleges, majdhogynem hipnotikus erejű. Mind különleges képességűek, akár ha spirituális munkában vesznek részt felnőttként, akár civil foglalkozást választanak maguknak, többnyire sikeresek és kiemelkedőek a hivatásukban. Ezek a gyerek mind utat igyekeznek mutatni, merre haladjon és fejlődjön az emberiség, vagyis segítő életfeladattal születnek le.

EZO

Nyisd ki a harmadik szemed: így fejleszd az intuíciós készségedet

Hallottál már a harmadik szem csakráról? Hallgass a megérzéseidre, lásd másképp a világot!!

EZO

Nyisd ki a harmadik szemed: így fejleszd az intuíciós készségedet

Hallottál már a harmadik szem csakráról? Hallgass a megérzéseidre, lásd másképp a világot!!

 

Ha valaki úgy érzi, hogy gyermeke különleges, vagy eltér az átlagtól, nem kell őket megváltoztatni, elég csupán terelgetni. Hiszen a képességük nem egy betegség, nem olyasmi, amiről le kéne őket szoktatni vagy amin változtatni kell. Inkább segítsük és támogassuk őket, mivel sok esetben olyan dolgokat is látnak vagy tanítanak, amit egy felnőtt ember nem. Ugyanis az életfeladatukban már benne van a bölcsesség és az emberiség segítése. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden gyermek hasonló képességgel születik le, de egyre többeknél fedezhető fel, mivel mindhármuk feladata az emberiség megsegítése, védelme és gyógyítása.

Főbb jellemzőik:

  • makacsul kitartanak az elveik mellett
  • határozottak
  • nehezen viselik az igazságtalanságot
  • nagyon empatikusak másokkal
  • önzetlenek
  • már egészen kisgyermek korukban képesek felismerni az összefüggéseket
  • könnyen ráéreznek bizonyos dolgokra
  • olyan dolgokat látnak, amiket általában a felnőttek nem
  • gyakran rossz alvók
  • erős náluk a segítőkészségre való hajlam
  • igazán kreatívak
  • főleg a kristály gyerekekre jellemző, hogy későn kezdenek beszélni, pedig mindent megértenek


 

Egymásra lelnek

A rájuk jellemző legfőbb tulajdonságok felnőtt korukban is megmaradnak, de lehet, hogy a képességeiket nem spirituális úton, hanem máshogy kamatoztatják. Mind a három típusnál előfordul, hogy egymásra találnak a sorstársaikkal, és nagyon szoros barátság vagy éppen párkapcsolat alakul ki közöttük.

 


 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Pengeélen táncol: kiderült, melyik a leghűtlenebb csillagjegy!

EZO

Tényleg létezik anyai ösztön? Iszet boszi elmagyarázta az anyai kapcsolatok energetikáját

EZO

Egyiptomi horoszkóp: ezek az ősi istenek segítenek téged

EZO

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

EZO

Akiknek végtelen a türelme: ez a négy csillagjegy sosem jön ki a sodrából

EZO

Ennek a 3 csillagjegynek óriási szerencsét hoz a hétvégi csillaghullás

EZO

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!