Létrehozva: 2019.10.24.

Megvannak a Bocuse d'Or magyar döntősei

Hivatalosan is megkezdődött a Bocuse d’Or versenyszezon, hiszen október 23-án lezajlott a nagyszabású nemzetközi megmérettetés hazai selejtezője. Így már biztosan lehet tudni, kik versenyeznek a magyar döntőn 2020 februárjában.

A jelölteknek két ételt kellett elkészíteniük, amelyre összesen 3 óra 30 percük volt. A haltéma kötelező elemei a következők voltak: harcsa (hideg vagy meleg előételként), füstölt mangalica szalonna, túró, valamint házitészta. A hústémához legkevesebb három garnírungot és legalább egy mártást kellett készíteni. A húsétel fő témája az egész nyúl volt (fej nélkül), amelyből négy részt lehetett felhasználni (comb, oldalas-hasaalja, karaj és máj), ebből két elemet kötelezően. Kötelező elem volt még minimum egy féle Magyarországon termett gomba, valamint a Törley Chardonnay Brut pezsgője.

A kóstolózsűriben Szulló Szabina, Barna Ádám, Varju Viktor, Pesti István, Bíró Lajos, Vajna Tamás, Harmath Csaba, Segal Viktor, Danó Zoltán és Sárközi Ákos foglalt helyet. A konyhai zsűri pedig Lutz Lajos, Nyíri Szása, Volenter István és Wolf András séfekből állt. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia büszke rá, hogy bírái között tudhat több olyan séfet is, akik Michelin-csillagos éttermek konyháját vezetik.

Fotó: Markovics Gábor

A versenynap végén Wolf András értékelő beszédében megköszönte a konyhai fegyelmet a versenyzőknek. Hozzátette, hogy eredményes versenyt tudhatunk magunk mögött, és a mai napból bizonyára minden versenyző nagyon sokat tanulhatott.

Sárközi Ákos gratulált minden versenyzőnek, de hozzátette, hogy többször érezték, hogy esetenként a látvány és az íz nem volt összhangban, és a kóstolózsűri nevében a séf a harmónia fontosságára hívta fel a figyelmet. A kifinomultságot és a precíz munkát esetenként hiányolták, így arra hívták fel a figyelmet, hogy a versenyzők a következő hónapokba fektessék bele azt a munkát, ami eredményt hozhat.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az eredményhirdetés előtt azt hangsúlyozta, hogy a továbbjutó versenyzőknek a májusi európai válogatóra kell készülniük, amelynek csak egy állomása a magyar döntő. Ezúttal nem csak a továbbjutók névsorát hirdették ki, hanem a dobogósok sorrendjét is. A selejtezőn jelentős előnnyel Veres István nyert, második helyen Palágyi Eszter, harmadik helyen pedig Haraszti Zsolt végzett. A verseny történetében először két olyan séf szerepel az első két helyen, aki jelenleg vagy a közelmúltban Michelin-csillagos étterem konyháját vezette. A további három továbbjutó: Csik Gábor, Huszár Tibor és Kelemen Roland.

 

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Ez hihetetlen, ettől az egyszerű trükktől lesz tökéletesen omlós az oldalas

FAZÉK

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

Ezt tedd tavasszal a palacsintába, ha isteni új ízekre vágysz

FAZÉK

Nem várt helyre került a bodza, ilyen finomat még nem ettél

FAZÉK

3 isteni sütemény, amit anyák napjára könnyen elkészíthetsz

FAZÉK

Ettől az egyszerű trükktől lesz gyönyörű színe az orgonaszörpnek