Létrehozva: 2016.07.11.

Nekik ajánlotta C. Ronaldo az Eb-győzelmet

Fájós lábbal is boldogan nyilatkozott. De miért emlegette a bevándorlókat?

Habár Cristiano Ronaldo már a nyolcadik percben megsérült, majd hiábavaló próbálkozása után sírva cserét kért, később, a pálya szélén is ő volt az egyik főszereplő a Portugália-Franciaország Eb-döntőn.

A hosszabbításban győztes portugálok pórul járt sztárja nem ilyen finálét álmodott magának, de a győzelem után boldogan nyilatkozott.

Nem tudtam pályán maradni, nagyon fájt a lábam. De mindig jelen voltam

- utalt a háromszoros aranylabdás focista arra, hogy "a maga módján" végig igyekezett segíteni, vezérelni a csapatát. A torna addigi részében a pályán, a sérülése után pedig afféle motivátorként, botcsinálta "pályaedzőként".

Ez a kupa az összes portugálé, minden bevándorlóé, mindazoké, akik hittek bennünk

- jelentette ki a beIN Sportnak Cristiano Ronaldo, akit az első félidő közepén hordágyon vitték le a pályáról, de a hosszabbításra visszajött a kispad mellé, és a szövetségi kapitány mellett biztatta csapatát.

Először akkor sírt, amikor kiderült, hogy nem tudja folytatni a játékot, másodszor viszont már örömkönnyekben tört ki, amikor a lefújást követően a kapitány és a társai ölelgették őt.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-