Létrehozva: 2016.06.20.

Beijedt az MLSZ: pontlevonás fenyeget?

Üzenet a magyar szurkolóknak. Dzsudzsák szavai a keddi UEFA-döntésnek is szólhatnak.

Hiába nagyon is pozitív az összkép - drukkereinket csodálja a fél világ! -, a magyar szurkolók marseille-i inváziójának árnyoldala is volt. Az még hagyján, hogy páran kórházig itták magukat, de hat személyt őrizetbe is vettek. Az eddigi kisebb balhékat remélhetőleg megússzuk pénzbüntetéssel, de a sorok között olvasva sejthető: ha a továbbiakban is okot adunk a fegyelmezésre, nagyobb lehet a baj!

„A válogatott és a kapitány, Dzsudzsák Balázs is azt kéri a tábortól, hogy továbbra is példaértékű szurkolással, a sportszerűség határait betartva buzdítsa a válogatottat.

Súlyos, erőszakos, rasszista esemény után súlyos büntetést kaphat a szövetség, és a magyar válogatott, amely a csapat szereplésére is hatással lehet

Az UEFA fegyelmi bizottsága kedden dönt a büntetésről. A magyar szövetség nyilván már ezt a döntést is igyekszik tompítani azzal, hogy mindent megtesz a szerdai magyar-portugál meccs biztonságáért. Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya kér sportszerű biztatást a szurkolóktól.

A szavaiból - a pályán elért eredmények hangsúlyozásából - azonban az is kivehető, hogy a továbbiakban akár pontlevonástól is tartanunk kell?

„Arra kérünk mindenkit, hogy ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is, de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis

kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot.

Szerda este ismét találkozunk Lyonban”

- fogalmazott Dzsudzsák Balázs.

Az Eb utolsó csoportköre előtt a magyar csapat 4 ponttal vezet Izland és Portugália (2-2), valamint Ausztria (1) előtt. Válogatottunk szerdán (18.00, Lyon), Cristiano Ronaldóék ellen akár egy vereséggel is jó eséllyel továbbjut a nyolcaddöntőbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-