Létrehozva: 2015.06.19.

BB Évi azt sem tudja, hogy édesanya

BB Évi elmeállapota családja szerint nem teszi lehetõvé, hogy önállóan élje életét. A pszichiátriáról utcára tett valóságshow-hõsnek nincsenek emlékei önmagáról.

Szerző Buster

Ahogyan azt a Ripost elsőként megírta, a Big Brother első szériájának győztesét, BB Évit annak ellenére is hazaengedték a pszichiátriáról, hogy nem javult az állapota. Családja szerint azt sem tudja igazán, hol van, arra pedig végképp nem emlékszik, hogy évekkel korábban két gyermeknek is életet adott. Elsőszülött fia, Jancsika már negyedik osztályos és dédnagymamája szerint pontosan tudja, hogy az anyukája nagyon beteg. Második gyermeke, Manó most öt éves és születése után nevelőszülőkhöz került, így róla nincs információja a családnak sem.

Kisfia gyakran kérdez Éváról

Évi gyakorlatilag semmire sem emlékszik a múltjából. Azt hiszem, arra sem, hogy valaha milyen szerencsés és boldog ember volt. Ahogy én látom, arról sincs tudomása, hogy két gyermeknek is életet adott.

Ez talán nem is baj, hiszen így legalább nem fájdítja a szívét amiatt, hogy nem láthatja őket

- kezdi a kaposvári lány, BB Évi nagymamája, aki tartja a kapcsolatot Jancsikával. A kisfiút Évi nagynénje neveli.

Jancsika nagyon érdeklődő, kedves gyermek. Gyakran meg is látogatom őt és olyankor mindig kérdezi, mi van az édesanyjával. Tisztában van vele, hogy Évi nagyon beteg és ezért nem látogathatja meg őt. Reméli, hogy egyszer eljön a nap, amikor újra találkozhatnak”- mondja szomorúan az idős asszony.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

life.hu

Suri Cruise elvágta az utolsó szálat, ami Tom Cruise-hoz kötötte: erős üzenet

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

ripost.hu

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”