Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.07.01.

Hien hamarosan hazalátogat, apját az Interpol körözi

Sokan próbálják megfejteni, hol tartózkodhat Hien nemzetközi körözés alatt álló édesapja. A találgatások pedig sosem hagyják figyelmen kívül azt a körülményt, hogy az énekesnõ éppen hol van és mit csinál.

Továbbra is életben van a nemzetközi körözés Hien apja ellen, közben az énekesnő élete legboldogabb időszakát éli Amerikában. Az interneten megosztott képei szerint szépen beilleszkedett az egyetemi életbe, sőt már koncerten is fellépett.
– Tegnap Szandra barátnőmnek volt egy koncertje itt, a Berkleen, és meghívott vendégként három dal erejéig. Csomó bostoni magyar eljött, annyira jó volt magyarokkal lenni kicsit! – írta a Facebookján Hien, akinek teljesen azért nem kellett lemondania a magyarokról. A mai Blikk azt is megírta, hogy korábbi duettpartnere, Fehér Balázs is meglátogatta az énekesnőt Bostonban.

Talán nem csupán baráti találkozó ez, legalábbis közös daluk címe, a "Love Again" erről árulkodik. "Egy biztos, egyértelműen jól érzik magukat egymás társaságában, ez jól látszik a feltöltött fényképeken is" - írta a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt