Létrehozva: 2015.09.28.

Az öccséhez kerültek Galambos Lajos gyerekei?

Elképzelhetõ, hogy Lagzi Lajcsi három gyereke már nem otthon várja szülei szabadulását, hanem a nagybátyjuknál, Galambos Istvánnál.

A bíróság döntése alapján mind Galambos Lajosnak, mind feleségének 30 napig előzetesben kell maradnia az ellenük felhozott vádak miatt. Az asszonyt annak ellenére sem engedik házi őrizetbe, hogy a hírek szerint súlyos beteg, és három gyereket kéne otthon nevelnie.

A fiatalokra ezért - a korábbi információk alapján - a nagymama és a nevelőnőjük vigyáz Galambosék mocsai birtokán. Azonban most úgy tűnik, hogy a legendás zenész öccse, István vette magukhoz őket, amíg a bíróság ki nem engedi a szülőket.

Legalábbis a dobos legutóbbi, a testvérét védő Facebook-bejegyzéséhez érkezett kommentekből erre lehet következtetni. Az ismerősei és a barátai arra biztatják, hogy ne foglalkozzon semmivel, csak Lajcsi három gyerekére vigyázzon, és próbálja meg őket minél nagyobb odaadással nevelni ebben a nehéz időszakban.

A gyerekek költözésére valószínűleg azért volt szükség, mert a nyomozók gyakorlatilag ki-be járnak a birtokon, és már több házkutatást is tartottak. Az amúgy is zaklatott lelküknek pedig egyáltalán nem tenne jót, ha végig kellene nézniük, ahogy a rendőrök kutakodnak, és elvisznek dolgokat az otthonukból.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Látta már a kínai elnök konvoját Pesten? Itt megnézheti! (VIDEÓ)

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár