Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.10.16.

BB Évi képtelen a beszélgetésre

Ugyan kiengedték a pszichiátriáról az egykori valóságshowgyõztest, ám édesanyja szerint állapota nem sokat javult. Ijesztõen viselkedik, nehezen lehet vele kommunikálni.

Mióta kiderült, hogy Párkányi Évi, a Big Brother első szériájának nyertese pszichiátriai gondozásra szorul, édesanyja elzárkózott attól, hogy bármit is nyilatkozzon lánya állapotáról. Az elmúlt hónapokban azonban új fordulatot vett a történet, ugyanis hosszú évek után Évit kiengedték a kórházból, és barátnője korábban arról vallott a %RIPOST%-nak, a kétgyermekes édesanya jobban van.

Senki sem gondolta, hogy Évi még valaha képes lesz az önálló életre, de anyja szerint ettől függetlenül nincs ok az örömre.

Valóban nincs már kórházban, és kicsit jobban érzi magát, de még mindig alkalmatlan arra, hogy társaságba menjen. Nem igazán lehet vele beszélgetni, sokszor csak bámul maga elé, és nagyon meghízott. Több tiszta pillanata van, mint régebben, de sajnos sosem fog meggyógyulni. Ebbe már beletörődtem

- kezdte a %RIPOST%-nak letörten Terike néni, Évi anyukája, aki nagyon aggódik lányáért, ezért gyakran látogatja.

"Nem velem él, hanem a saját házában. Sokszor vagyok nála, hogy vigyázzak rá, ételt vigyek neki, és ügyelek rá, hogy mindene meglegyen. Nagy szomorúság nekem, hogy ez történt Évivel, de egy anyának minden körülmények között törődnie kell a gyermekével. Nem fogom magára hagyni" - tette hozzá elcsukló hangon az asszony.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

astronet.hu

Bölcsesség és Győzelem angyala védelmez minket május 11. és 15. között

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”