Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.17.

Titkos sírba temetik el a legendás énekes maradványait

A tragikus hirtelenséggel elhunyt David Bowie hamvait a végakaratának megfelelõen, egy titkos helyen temetik el, amirõl csak a családja tudhat.

Néhány nappal váratlan halálát követően, elhamvasztották David Bowie-t. Azonban sem megemlékezést, sem temetést nem tartott a családja. A legendás énekes ugyanis azt kérte feleségétől, Imantól, hogy ne csináljon cirkuszt a halálából. Nem akart felvonulást és végeláthatatlan tömeget a temetésén. Õ a munkásságával akart megmaradni az emberek emlékezetében, nem a sírja látványával.

Ennek megfelelően a földi maradványait titokban helyezik majd örök nyugalomra, egy olyan helyen, amiről csak az özvegye, közös lányuk, valamint nagyfia, Duncan Jones filmrendező tudnak majd. Így nem lesz zarándokhely a síremléke. A sírkövén pedig semmilyen felirat nem szerepel majd, amiről beazonosíthatnák.

A topmodell érthetően férje összes utolsó kívánságát teljesíteni akarja, ezért mindent a legnagyobb titokban szervez a temetéssel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott