Létrehozva: 2016.03.05.

Ebbe a sírba fogják temetni Psota Irént!

A február 25-én elhunyt színésznõt kérésének megfelelõen az édesanyja mellé, a Farkasréti temetõben helyezik örök nyugalomra. Búcsúztatása és temetése március 10-én, délután lesz.

Életének 86. évében, február 25-én váratlanul elhunyt Psota Irén. Ahogy a %RIPOST% már beszámolt róla, a kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas Nemzet Színésze rajongott az édesanyjáért, mindig szeretettel beszélt róla. Ha külföldön járt, mindennap hívta, megérezte, ha történt vele valami, hazatérve sietett hozzá, és mellé bújt az ágyba.

Psota Irén barátai elmondása szerint édesanyjához fohászkodott álmában, felnőttként is sokszor összeölelkezve elaludtak. Egy interjúban azt mondta a színésznő:

majd a végén is mellette akar pihenni.

A vágya most teljesül, hiszen Psota Irént - kérésének megfelelően - az édesanyja mellé, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. A Madách Színház hivatalos tájékoztatása szerint a színésznő végső búcsúztatására március 10-én, csütörtökön, 15.00 órakor, a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában kerül sor.

Tisztelői 14.30 és 15.00 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál virággal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket