Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.01.

Azt suttogják: Árpa Attila folyamatosan csalta a feleségét!

Kínos pletyka kering színházi körökben, miszerint a neves producer házassága azért ért véget, mert neje gyakran kapta hûtlenségen.

Már jó ideje csak ba­rát­ság és közös lá­nyuk köti össze Árpa Attilát és Tomán Szabinát. Az egykori pár a napokban jelentette be a Facebookon: elválnak. Azt nem szerették volna elárulni, mitől romlott meg a házasságuk, ám mióta nyilvánosságra hozták a drámai hírt, elindultak a találgatások. Ráadásul egy napilap lefotózta a színészt, amint egy szőke nőt csókolgatott az utcán. Talán ez is közrejátszott abban, hogy napvilágra hozták válásukat.

Színházi körökben arról beszélnek: a producer nem bírt a vérével.

Én úgy tudom, gyakran összevesztek Szabinával: bizony volt, hogy a hűtlensége miatt lebukott. Olyan pletyka is keringett, hogy egyszerre több nővel is találkozgatott a felesége háta mögött. Nem tudni, ezek az információk igazak-e, mindenesetre furcsa ez a nagy hallgatás

- árulta el a %RIPOST%-nak egy színész, aki gyakran dolgozik együtt Attilával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt