Létrehozva: 2016.04.25.

Teletömték gyógyszerekkel, ezért tűnt részegnek Som Lajos?

A Piramis exzenészét hideg zuhanyként érte a hír, hogy barátai alkoholizmussal gyanúsítják. Som érdekes magyarázattal szolgál a Ripostnak...

Barátai aggónak Som Lajos életéért. Szerintük ugyanis a zenész egy ideje újra iszik, pedig orvosa megmondta neki: az alkohol az ő állapotában életveszélyes. Többen azt állítják, hetek óta telefonon sem tudják felvenni vele a kapcsolatot vele. A %RIPOST%-nak mégis elsőre sikerült...

"Ez egy hülyeség! Engem mindig el lehet érni mobilon, ráadásul négy és fél éve nem iszom egy korty alkoholt sem" - mondta dühösen a %RIPOST%-nak a betegeskedő zenész, aki arra is magyarázattal szolgált, miért gondolhatják róla, hogy gyakran spicces.

Félrekezeltek a gondozóházban. A sokízületi gyulladásomra olyan gyógyszereket kaptam, amikre nem is lett volna szükségem. Erre most hívta fel a figyelmem a háziorvos. Teljesen leszedáltak, ennyi pirula egy lónak is sok lenne

- elégedetlenkedett a Piramis egykori basszusgitárosa, aki lépcsőzéssel próbálja kondiban tartani magát. Napi 2-3-szor felgyalogol harmadik emeleti lakásába, és azt állítja, a mozgás kitűnő hatással van az egészségére. Ráadásul a lelke is megkönnyebbült, hiszen rendeződött a viszony közte és exneje, Karda Bea között.

"Újra beszélünk egymással, szent a béke. Fáj, hogy nem hívott meg a lagzijába, de nem vagyok haragtartó" - tette hozzá Som.

A %RIPOST% megkereste az énekesnőt is, mi a véleménye a pletykáról, miszerint volt férje újra iszik.

"Új életet kezdtem. Nem akarok beszélni az exférjemről, huszonnyolc éve elváltunk. Ha iszik, az a saját problémája! Nem látok az életébe" - zárta rövidre Bea.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

metropol.hu

Sokkoló végjátékkal dőlt el a Real Madrid-Bayern BL-elődöntő

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár