Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.21.

Aggasztó változás történt Kulka János állapotában!

Eddig a csodával határos módon gyógyult a színész, ám mostanában lelassult a javulás.

A héten hazaengedték a kórházból Kulka Jánost, akinek rehabilitációja már otthonában folytatódik. A Kossuth-díjas színész állapota szerencsére gyorsan javult az agyi infarktus után. Eleinte képtelen volt nyelni, ezért gyomorszondán keresztül táplálták, testének egyik fele lebénult, és a beszédje is akadozott. Ám gyorsan visszatértek a reflexek, és mozgása is rendeződött. Egyelőre még bot segítségével közlekedik, de orvosai szerint hamarosan azt is elhagyhatja.

A %RIPOST% megtudta, annak ellenére, hogy a vártnál gyorsabban gyógyul, kisebb-nagyobb problémái még mindig akadnak.

Bizony, a beszédje még korántsem tökéletes. Nehezen tudja formálni a szavakat, mondatokat. De el sem lehet várni egy ilyen súlyos trauma után, hogy pár hét után újra a régi legyen.

Minden kollégája arra vágyik már, hogy visszatérhessen a színpadra, de a lábadozás még biztosan el fog tartani jó pár hónapig. Egy emberként szorítunk érte, minden lehetséges segítséget megadunk neki, ami tőlünk telik" - árulta el egy Kulkához közelálló színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt