Létrehozva: 2016.05.10.

Szinte már biztos Freddie továbbjutása

Freddie már túl van a fõpróbán, valamint a nemzeti zsûrik is szavaztak a produkciókra. Ma este kilenctól pedig a közönség is értékelheti az elõadásokat. Freddie esetleges jó szereplése azt is jelenthetné, hogy hazánk hatodszorra juthatna döntõbe az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A külföldi magazinok többnyire jó kritikákkal illették a Pioneer című dalt.

Szerintük egyértelmű Freddie továbbjutása.

Nemcsak hangilag találták rendben, hanem a színpadi show-t és a dal mondanivalóját is dicsérték.

Tegnap elérkezett az idei Eurovíziós Dalfesztivál felkészülési időszaka a főpróbákhoz.  Ami azt jelenti, hogy a résztvevők már az arénában próbálták el a teljes műsort. A főpróba után a zsűri előtt is megmutatták magukat az előadók, az öttagú nemzeti ítészek egy videószobában nézték meg és értékelték a produkciókat. Ezek a pontok, amelyek egyelőre titkosak, adják majd az előadásokra adott szavazatok felét, a másik felét pedig a közönség voksai, amelyre ma 21:00-tól adhatják le szavazataikat a tévénézők.

 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

FÜLES

Újabb pofont kapott Harry: könnyekben tört ki a király döntése után

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja