Létrehozva: 2016.06.22.

Gondoltad volna? Nem várt fordulat Demcsák Zsuzsa perében!

A TV2 mûsorvezetõjét május elején csípték el a rendõrök, otthonától mindössze száz méterre. Mivel ittasan vezetett, jogosítványát azonnal elvették. Õ azonban nem hagyja ennyiben!

Két évre elvette a rendőrség Demcsák Zsuzsa jogosítványát, miután A Nagy Duett egyik adása után ittasan ült a volán mögé. A csinos műsorvezetőnek ráadásul mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, egymilliós bírságot szabtak ki rá.

A gyermekeit egyedül nevelő tévésnek mindenképp nagy érvágás, hogy nem vezethet, ezért úgy döntött, nem hagyja veszni jogosítványát. A Bors úgy tudja, az ügyészség elfogadta az ítéletet, ám Demcsák tovább harcol a törvényekkel, fellebbezést nyújtott be!

"Háromféle lehetőség is van. Az első, hogy egy tanácsülésen iratok alapján bírálják el az ügyet. Ilyenkor tájékoztatják az érintetteket, még van lehetőség írásban nyilatkozatot tenni, és ez alapján döntenek. Előfordulhat, hogy egy nyilvános ülésen is dönthetnek, ezt az érintettek is kérhetik, vagy ha a fellebbezésben arra hivatkoznak, hogy az elsőfokú ítélet nem megalapozott. Ilyen esetben ez úgy néz ki, mint egy elsőfokú eljárás vége. Bizonyítási eljárás nincs, csak az érintettek elmondják a gondolataikat, igaz, megjelenni sem kötelező rajta. Ugyanakkor tarthatnak tárgyalást is. Abban az esetben, ha valami új bizonyítási eljárást tartanak, szakértőt hallgatnak meg, vagy bármi egyéb. Bár ez elég ritkán fordul elő."

- magyarázta a lapnak dr. Péchy Kristóf, közlekedési szakjogász.

A Bors szerette volna megkérdezni az ügyben Demcsákot is, ő azonban semmit nem árult el arról, mire számít másodfokon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket