Létrehozva: 2016.10.11.

Bajban Oszter Sándor: kiderült, mikor kerül a vádlottak padjára

A színész most a korábbinál is nagyobb bajban van, hiszen befolyással való üzérkedéssel vádolja az ügyészség. A balesetet még megúszta közmunkával, de most sok év börtön a tét.

Alig pár napja robbant ki az Oszter Sándor nevéhez köthető újabb botrány, amely jóval súlyosabb, mint a korábbi, ittasan okozott balesete volt. Mint ismeretes, az ügyész letöltendő szabadságvesztést kér a színészre, aki a gyanú szerint hatalmas összeget kért és kapott egy bujkáló milliárdostól, hogy cserébe latba vesse befolyását, és elsimítsa annak büntetőügyét.

Oszter és felesége egy rövid közleményben reagált a vádakra, azóta pedig mindketten elérhetetlenek. Ügyvédje szintén nem szolgál túl sok információval, de azt elárulta, mikor ül majd ügyfele a vádlottak padjára.

"Annál többet, amit a produkciós iroda és ügyfelem közleményben elmondott, nem kívánok magam sem mondani. Abban ugyanis minden benne van. Oszter úr szándékosan elérhetetlen.

Annyit elárulhatok, hogy feltehetően még idén elkezdődik az ügy tárgyalása

– mondta  a %RIPOST%-nak dr. Balogh Gábor ügyvéd.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”