Létrehozva: 2016.10.17.

Kitálalt Lajcsi testvére: Ez az igazság a házassági válságról!

A mulatós sztár hetekkel ezelõtt vallott arról: válságban a házassága! Azóta sem tudni, sikerül-e rendeznie feleségével a kapcsolatát! Testvére most elmondta, mi a helyzet a családban!

Lagzi Lajcsi mélyen hallgat a családi problémákról, mióta kiderült: nagy baj a házasságával! Magányosnak érzi magát, és olyan is előfordult többször, hogy nem aludt otthon.

"Tudok róla, hogy vannak gondjaik, de úgy látom, nem visszafordíthatatlan ez az állapot. Tartom a kapcsolatot Lajcsival és Bogival is, szerintem már nincs dráma. Legalábbis velem nem érzékeltetik, hogy nagy baj lenne.

Azt hiszem, rendeződött a viszonyuk. De minden házasságban vannak hullámvölgyek

- árulta el Lajcsi öccse, aki úgy véli, az egész családot kikészítette az elmúlt esztendő. Lelkileg megterhelő volt mindenkinek, hogy a zenész börtönbe került, ez a feszültség sok konfliktust szült. De úgy tűnik, van remény a békülésre!

origo.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője