Létrehozva: 2016.11.30.

Tudtad, hogy ez a popsztár már meghalt, és hasonmása helyettesíti?

Elképesztõ összeesküvés-elmélet terjed az interneten a kétezres évek elejének egyik legnagyobb popsztárjáról.

Hosszú évekkel ezelőtt egy vézna, nem túl férfias énekesként ismerte meg a világ Craig Davidet. Majd karrierje csúcsán eltűnt egy kicsit a világ szeme elől, és szinte egy teljesen új emberként tért vissza.

Annyira kigyúrta magát, mint egy testépítő, és az életmódváltása következtében az arca is alaposan megváltozott. A nagy átalakulás pedig elvetett egy gondolatmagot a rajongók fejében.

Az az összeesküvés-elmélet terjed a neten, hogy Craig igazából öt évvel ezelőtt, a második albuma megjelenését követően elhunyt. A menedzsmentje viszont ezt el akarta titkolni, ezért szerződtettek egy hasonmást, aki a helyébe lépett, és azóta is Craig Davidként arat sikereket.

A teória hívői szerint a cserével magyarázható az is, hogy Craig jóval gyengébb slágereket alkot az elmúlt időszakban, mint korábban.

Ilyen volt a régi Craig:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket