Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.23.

Zokogtak örömükben - babát vár a magyar sztárpár!

Megtörték a csendet.

A színész és kedvese régóta vágyott már egy gyermekre.

Néhány hete még csak olyan hírek láttak róluk napvilágot, hogy valóban készen állnak arra, bővüljön a pici családjuk, és mindent meg is tesznek ezért.

Úgy tűnik, akkor már mindketten tudták, álmuk megvalósulni látszik, hiszen most a Borsnak megerősítették - kisbabájuk lesz.

Feke Pál és Gyenesei Leila azt sem titkolta, majd kiugrottak a bőrükből, amikor megpillantották az ultrahangon szerelmük gyümölcsét. Igaz, még nem tudják, kisfiuk, vagy lányuk lesz.

Le­fagy­tunk mindketten, örömünkben sírtunk, nevettünk. Még nem szereztünk be semmit a gyermekünknek, de szervezgetünk, gondolkodunk, már most körülötte forog minden. Készülök az érkezésére, igyekszem úgy alakítani a feladataimat, hogy sokat tudjak otthon lenni, mert át akarom élni a babázás minden percét.

Annyi olyan pillanat van, amiről nem maradhat le az ember, és nem lehet soha visszahozni. Én ott akarok lenni a feleségem és a gyermekem mellett - mondta a lapnak a színész.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt