Létrehozva: 2017.06.30.

Kitálalt az ügyvéd: Nincs egyezség Klapka György örökségéről

Hiába állapodtak meg szóban az Aranyember gyermekei, az özvegy miatt újratárgyalják a jussokat.

Nem született hivatalos megállapodás Klapka György öt gyermeke és özvegye között.

Hiába tűzték ki csütörtök reggelre az újabb hagyatéki tárgyalást és állapodtak meg szóban, a tárgyaláson nem jelentek meg, és nem írták alá az egyezséget.

A Blikk információi szerint ennek az özvegy, Mária az oka, aki külön ügyvédet fogadott, és alaposan felforgatott mindent. A szakember valószínűleg kedvezőbb feltételeket szeretne kialkudni az özvegynek, aki egyébként is komoly részt kapna az örökségből, hiszen mindenképpen az övé marad a budai családi ház is.

„Egy úgynevezett osztályos egyezségen dolgozunk, amely azt jelenti, hogy a megállapodás részét képezik azok a dolgok is, amelyeket a felek még életükben kaptak Klapka Györgytől.

Ez azonban most biztosan nem születik meg írásban, pedig a Klapka gyerekek szóban megállapodtak

– jelentette ki ifj. Klapka György ügyvédje, dr. Székely Andrea.

Tehát csúszik a megállapodás, ez azonban később hatalmas problémát is jelenthet, hiszen az örökség nagy részét képező cégek még mindig "gazdátlanok". Így, ha nem születik hamarosan egyezség, akár el is sorvadhat Klapka milliárdos értékűre becsült birodalma.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”