Létrehozva: 2017.11.16.

Bezúzatja a róla írt leleplező könyvet a leszbikus magyar színésznő!

A könyv szerzõje, a színésznõ egykori szeretõje megdöbbentõ állításokat tett közzé a Facebook-oldalán.

Napok óta kapható egy kisebb magyar kiadónál az a könyv, ami állítólag az ország egyik legismertebb színésznőjét leplezi le. A szerző állítja, fiatal főiskolás lányként nyolc éven át volt a népszerű művésznő szeretője, aki gyűlölte terrorizáló férjét, sőt a saját gyermekét sem szerette sosem.

A kapcsolat során állítólag a színésznő többször bántalmazta fizikailag és lelkileg is a fiatal szeretőjét, míg végül nyolc év után szakítottak.

Az erről készült könyv, a ViaszBaba - SzínészNőt szerettem, a napokban a boltok polcaira került, ám lehetséges, hogy a kíváncsi olvasók már nem sokáig juthatnak hozzá a műhöz.

A szerző ugyanis állítja, hogy a színésznő és holdudvara be akarja zúzatni a művet.

"Lehet, hogy nemsokára már nem tudtok hozzájutni, olyan ellenkampány indul(t) a közéleti botrányokból ismerős színházi szereplők, és maga a Színésznő háttérstábja által a ViaszBabával szemben... Döbbenet. Színpadi módon manipulálnak mindent és mindenkit - hol van ilyenkor a média, hol az igazság?" - írta a Facebook-oldalán a lány.

Hogy ennek és a műben található állításoknak mennyi a valóságtartalma, senki nem tudhatja, hiszen sem a színésznő, sem a könyv szerzője nem hajlandó nyilvánosság elé állni.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”