Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.05.

Fájdalmas bejelentést tett a magyar műsorvezető, ezért válik el férjétől

Kiderült, hogy nagyon megromlott a kapcsolatuk, és már nem is élnek együtt.

Eddig nem hozták nyilvánosságra magánéleti válságukat, most azonban kiderült: válik a Magyar Televízió népszerű műsorvezetője!

A Nők Lapjának adott interjút Novodomszky Éva, aki most vallotta be: már másfél éve szakítottak olasz férjével, Salvóval. A válási papírokat ugyan nem adták be, de már nem élnek együtt.

Novodomszky Éva tizenöt éve, egy szicíliai nyaralásán ismerkedett meg Salvóval, aki néhány hónap után Magyarországra költözött, és egy év múlva már össze is házasodtak.

"Rengeteget beszélgettünk, filozofáltunk, épp ezért valahogy rejtély, hogyan tudtunk ennyire kisiklani. Nagyon fájdalmas időszak volt, amikor kiderült, hogy nem tudjuk feloldani az ellentéteket, ezért egy darabig haragudtunk egymásra, önmagunkra, s mindketten a saját fájdalmunkkal, a sebeink nyalogatásával voltunk elfoglalva, ám a gyerekek miatt fenntartottunk egy mesterséges, diplomatikus kapcsolatot. Rosszul kommunikáltunk, félreértve a másikat. Most már elmondhatom, hogy jól vagyunk, mert ennek a rossz időszaknak vége"

– írja a Femina a Nők Lapja alapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt