Létrehozva: 2018.11.17.

Drámai bejelentést tett a legendás magyar zenész, nem ír több dalt

Végleg felhagy a zenéléssel!

Második Idő néven immár alapítvány gondozza hazánk egyik legismertebb énekes-zeneszerzőjének, Szörényi Leventének életművét, amelynek ékkövét, az István, a király című rockoperát telt házak előtt játssza az Operettszínház, valamint a 35 éves mű ünnepi koncertváltozata is hatalmas sikerrel mutatkozik be az ország nagyvárosaiban. Szörényi viszont elárulta: végleg felhagy a zenéléssel!

Egy-két szösszenettel még talán hozzá fogok járulni az archívumomhoz, de nagyobb műveket már nem tervezek. Ötven év van mögöttem, ennyi elég volt, és nem tagadom, baromi jó érzés, hogy már effektíve nincs vele dolgom

- nyilatkozta a Blikknek a legenda.

Szörényi Levente 1945. április 26-án született az ausztriai Gmundenben. Gitáros, énekes, szövegíró, a basszusgitáros, énekes Szörényi Szabolcs testvéröccse. A Mediterrán, a Balassa, a Bajtala, az Illés, a KITT-egylet és a Fonográf zenekar egykori tagja. 50 éves pályafutása során átvehette az Erkel Ferenc-díjat (1983), az eMeRTon-díjat (1990) és a Kossuth-díjat is az Illés-együttes tagjaival (2000).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival