Létrehozva: 2019.08.22.

Az újságíróktól tudta meg a tévés felesége: elhagyta őt 85 éves férje

A tévés most a hetedik feleségétől is el akar válni, akivel 1997-ben házasodtak össze és két fiuk született.

A CNN legendás műsorvezetője, Larry King és Shawn Southwick 22 évvel ezelőtt házasodtak össze, és két fiuk született: Cannon most 18, Chance pedig 20 éves. A People magazin egy, a családhoz közel álló baráttól most megtudta, hogy King kedden beadta a válókeresetet, így 85 évesen hetedik feleségétől is elválik.

Fotó: Profimedia

„Larry már közel állt ahhoz, hogy belehaljon ebbe, és ennek ténye sokkolta őt. Rájött, hogy régóta nem él boldog életet. Megállás nélkül veszekedtek, vitáztak, de ez nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy megvédjék a fiaikat. Shawn és Larry lényegében külön vannak egy jó ideje. Külön hálószobában alszanak. Larry nem szent, de belefáradt a drámába” – írja a magazin a közeli ismerősre hivatkozva. Az érintettek egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

A TMZ úgy tudja, hogy Southwick a riporterektől értesült arról, hogy férje beadta a keresetet.

A Daily Mail szerint a pár június 6-án szakított, úgy tudni, hogy a műsorvezető fiai győzték meg arról, hogy a válás a megoldás, mert Southwick át akarta venni a felügyeleti jogot King vagyona fölött. A törés egyébként már korábban megtörtént, amikor a férj áprilisban kórházba került szívműtétje után.

2010-ben King egyébként már beadta a válókeresetet, miután kiderült, hogy felesége megcsalta a fiuk baseball-edzőjével, de akkor végül kibékült a pár.

King exfeleségei Freda Miller, Annette Kaye, Alene Akins, Mickey Sutphin, Sharon Lepore, Julie Alexander voltak. Southwick maga is többször elvált már, három férje volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott