Létrehozva: 2019.09.03.

Kiakadt Növényi Norbert: borzalmas, amit a családja sírhelyével tettek

Növényi Norbert rendszeresen látogatja és karbantartja nővére és unokaöccse sírját, azonban amivel a napokban szembesült, teljesen felháborította. A birkózó családjának nyughelyét meggyalázták.

Alig találta a szavakat Növényi Norbert, mikor legutóbb kilátogatott a pestszentlőrinci temetőbe. Az egykori olimpiai bajnok elhunyt nővéréhez és unokaöccséhez igyekezett, ám lesújtó látvány fogadta. Családtagjai sírját ugyanis egy vandál megrongálta, letörte a vázát, felborította az égő mécseseket.Növényi testvére, Angéla tavaly, rákos megbetegedésben hunyt el, míg unokaöccse, Róbert autóbalesetben vesztette életét 2013-ban. A feldúlt sportoló a Ripost-nak részletesen beszámolt a történtekről, és véleményét is kifejtette a vandálokról.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Nem tudom, mi történt pontosan, valószínű, valaki szétrúgta a sírt. A nővérem és a fia vannak ott eltemetve, de azon a környéken csak az ő nyughelyüket rongálták meg” – kezdte a Ripost-nak Növényi, aki bolondulásig imádta a nővérét, így nem csoda, hogy felháborodását nem tudta elrejteni. Annak ellenére, hogy fogalma sincs, ki az elkövető, és nagyobb anyagi kára sem keletkezett, lelkileg rettenetesen megviseli a dolog.

„Kamera hiányában soha nem tudjuk meg, hogy ki volt képes ilyen szörnyűségre. Tehetetlen vagyok az ügyben. Szerintem egy részeg vagy egy drogos lehetett, akinek belőve nem volt jobb dolga, mint hogy egy temetőben vandálkodjon. Inkább vitt volna el róla mindent, azt is jobban megértem, mint hogy szétrúgja a nővérem sírját. Nagyon dühös vagyok és szomorú, de lehet, az én mentális képességem kevés ahhoz, hogy ezt felfogjam” - mondta mérgelődve az egykori olimpiai bajnok, aki komoly büntetést szabna ki az elkövetőre, hiszen amellett, hogy a sírt megrongálták, az elhunyt családtagok emlékét is meggyalázták.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor keresd a Ripost napilap keddi számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket