Létrehozva: 2019.12.18.

Újabb csapás: Nagyon rossz hírt kaptak Terry Black gyerekei

A karácsonyt sem tölthetik békében.

Megszólalt a Blikknek Árvai Mónika, aki Terry Black halála után hivatalosan is az előadóművész két gyerekének gyámja lett.

Fotó: Facebook

Az asszony szerint az életük sajnos csupa idegeskedés, karácsonykor, a szeretet ünnepén sem számíthatnak semmi jóra.

A német áramszolgáltató ugyanis szeptember óta nem küldött a családnak számlát a szerződött fél, Terry Black halála miatt. A héten így kikapcsolják az áramot. 640 euró (211 ezer forint) a tartozás, amit Mónika nem jogosult befizetni, ha telne rá, akkor sem.

„Az ünnepeket áram nélkül töltjük. Főzni, mosni se tudok már a hét végén. Addigra kikapcsolják az áramot” – fakadt ki a lapnak Mónika.

Az asszony többek között emiatt is döntött úgy, hogy Magyarországon lesz a gyámja Fannynak, mert ezt négy hónap alatt Münchenben nem tudták elintézni. Azóta itthon erről már jogerős határozat született. Boldogan költöznének Pécsre, ahol az asszonynak lakása van és beindította a szépségszalonját is, így biztosított lenne a megélhetésük.

„Kénytelen voltam ezt meglépni, hiszen itt egyetlen fillérrel sem járultak hozzá a gyerekek eltartásához. Fizetnem kell a hitelt is, amiből Terryt eltemettük, és csak otthon van munkalehetőségem” – árulta el az asszony. Csakhogy nem költözhetnek haza, amíg a kislány nem fejezi be Németországban az iskola első félévét, és meg nem szüntetik az államilag kirendelt német gyám hatáskörét. Addig letartóztathatnák, ha haza is akarná hozni Fanny-t.

„Igyekszem széppé varázsolni ezt a szomorú karácsonyt a gyerekeknek, küzdök a végsőkig értük, de a német hatóság mindenben megköti a kezem. Hiába lobogtatom a németre lefordított határozatot, hogy a kislány teljes jogú gyámja lettem, ha mégis megpróbálom hazavinni Fannyt karácsonyra engedély nélkül, letartóztathatnak. Viszont arra nem tudtak megoldást találni, hogyan legyen áram a lakásban, hogy itt ünnepelhessünk. Kétségbe vagyok esve, és alig várom, hogy végleg hazaköltözhessünk” – mondta sírva a gyám.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket