Létrehozva: 2020.03.28.

Komoly napirend szerint él az önkéntes karantén alatt Csepregi Éva

A Neoton Família dívája nem akar abba a hibába esni, hogy elhagyja magát.

Bár a jelenlegi helyzetben dolgozni nem tud, Csepregi Éva mégis ajándékként tekint arra, hogy otthon maradhat, és ideje nagy részét magára és a barátaira tudja fordítani.

„Most tudunk egy kicsit magunkkal foglalkozni, el tudunk mélyülni, legyen az gondolati síkon, de akár a szépségápolás vagy a sport terén” – kezdte a Blikknek Éva, aki erre nehéz időszakra felállított magának egy napirendet, hogy mindenre legyen ideje, és ne essen abba a hibába, hogy elhagyja magát. Éppen ezért a reggelek nála általában sminkeléssel indulnak, de a sportnak is komoly szerepe van a mindennapjaiban.

Fotó: Csepregi Éva

„Előfordul, hogy videóinterjút kell adjak, de a barátaimat is megtisztelem azzal, hogy adok magamra. Szeretném, ha éreznék az életkedvet, mert szerintem most ebben az időszakban nagyon fontos, hogy valahogy megőrizzük a lelkünk egészségét, és persze a testünkét is, ezért én is rendszeresen sportolok” – fogalmazott a Neoton Família dívája. Mivel Éva a színpadon most nem tudja kitombolni magát, a szobabiciklivel kell beérnie, illetve egyéb gyakorlatokat is végez, hogy fitten tartsa magát.

„Ha jó idő van, akkor kirakom a teraszra, hogy a friss levegőn tekerjek, de egyéb gyakorlatokat is végzek, a lábam miatt is szükség van rájuk. Emellett naponta főzök, a gyerekeknek is, azaz Dávid fiamnak és a menyasszonyának, akik ugye itt laknak a házban. De velük is csak videón érintkezek, az ételt is odateszem az ajtó elé” – árulta el az énekesnő, aki szerint most az a legfontosabb, hogy betartsuk a szakemberek által előírt óvintézkedéseket.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra