Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.07.

Leleplezték Vilmos és Katalin szerelmi titkait

Sok olyan dolgot derítettek ki most, melyeket eddig szinte senki nem tudott a cambridge-i hercegi párról.

II. Erzsébet és Fülöp herceg mellett egyértelműen Vilmos és Katalin a kedvenc párosa mindenkinek a brit királyi családból. A Harryvel és Meghannal szemben is példaként emlegetett cambridge-i hercegi pár kapcsolata azonban nem mindig volt annyira makulátlan és rózsaszín, mint az utóbbi pár évben.

Fotó: Northfoto

Erről pedig egy hamarosan megjelenő könyv szerzői derítettek ki mindent. Például azt, hogy Vilmos nem azon a hírhedt főiskolai divatbemutatón nézte ki magának Katalint, hanem már sokkal hamarabb egymásra hangolódtak. Sőt gyakorlatilag együtt éltek, csak egyikükben sem tudatosult, hogy már nem barátok, hanem szerelmesek. Aztán ott a divatbemutató után Vilmos eldöntötte, hogy onnantól nem szomszédos szobáknak alszanak majd az idősebbik Middleton-nővérrel, hanem egy ágyban.

Fotó: Northfoto

De az sem volt eddig közismert, hogy miért is történt a leghosszabb szakításuk, mert az okokról nem igazán beszéltek soha. Ez érthető is, mert Vilmosra nézve elég kellemetlen, hogy akkoriban ő is többre tartotta a bulit és az ivást, mint a kötelességet. Így amikor lehetősége volt a barátaival megszökni egy görög hajóútra, ahol a matrózok mind egytől-egyig csinos hölgyek voltak, azonnal igent mondott. Katalin ellenben annyira nem volt lelkes, hogy el is hagyta a hercegét. Igaz, csak néhány hónapra.

A könyvben kitérnek arra is, hogy a királynő már azelőtt Katalin-rajongó volt, hogy találkoztak volna. Kapcsolatuk első évében Vilmos kikönyörögte az uralkodótól, hogy szegje meg a hagyományokat, és hívja meg a királyi karácsonyra Katalint, annak ellenére, hogy a románcukat sem gyűrűvel, sem házassággal nem szentesítették még. A későbbi hercegné azonban nemet mondott a királynő meghívására, mondván, neki nem kell szánalom meghívó, neki gyűrű kell, és akkor majd találkoznak. II. Erzsébet imádta Katalin bátorságát és határozottságát. Ez azóta is kitart, és óriási az összhang köztük.

Fotó: Northfoto

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

metropol.hu

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt