Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.19.

Drámai: orvos sem tudott enyhíteni Kucsera Gábor fájdalmán

A sportolónak kiújult a gerincsérve, ami miatt lehet fel kell adnia a versenyt.

Pokoli kínokat élt át Kucsera Gábor a Farm VIP védettségi játékán történtek után. Az olimpikonnak egy rossz mozdulattól kiújult a gerincsérve. Adáson kívül megvizsgálta a stáb orvosa, aki elkeserítő megállapításra jutott. Azt javasolta a világbajnoknak, hogy adja fel a versenyt.

„A védettségi játék alatt húztam meg a hátamat, s a szerdai termelést elősegítő feladatnál csak még egy lapáttal rátettem. Hetvenöt kilót tartottam meg egyedül, és bár már nagyon fájt a derekam, elviselhetetlen nyilalló fájdalmat éreztem, mégsem akartam feladni a küzdelmet” – mondta a Borsnak Kucsera Gábor, akinek köszönhetően megnyerték a versenyt és az előnyt is. Azonban most komoly döntés elé állt, mivel állapota rosszabbodhat is, ha nem vonul vissza.

75 kilót tartott, s ez a derekába került
Fotó: Bors

„Orvost kellett hívni, a helyszínen elláttak. Fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt is kaptam, de ezzel még korántsem ért véget a kezelésem. Mindennap orvosi felügyelet alatt álltam, masszázsra kellett járnom. Fogalmam sincs, hogy ilyen állapotban, hogy tudtam folytatni a versenyt, de valószínűleg küzdött bennem a sportolói szellem, úgyhogy a feladás az utolsó volt, ami az eszembe jutott” – magyarázta a világbajnok sportoló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt