Létrehozva: 2020.11.11.

Megszólalt az ügyvéd, újabb rossz hír jött Britney Spearsről

A tények ismeretében nem csoda, hogy az énekesnő súlyos mentális problémákkal küzd.

Újabb aggasztó részletek derültek ki Britney Spears és zsarnoki természettel megáldott apja, Jamie kapcsolatáról, ami mindennek nevezhető, csak felhőtlennek nem – írja a Daily Star.

Fotó: Northfoto

Mint ismeretes, az énekesnő 2008 óta az apja gondoksága alatt áll, abban az évben ugyanis mentálisan teljesen összeomlott és kopaszra borotválta a fejét. Britney helyett azóta is az apja dönt, az egykori tinisztár helyett, amit ő egyre nehezebben visel. Ügyvédje szerint mentálisan olyan állapotban van, mintha kómában lenne és egyszerűen képtelen felelősségteljesen viselkedni.

A jogi képviselő, Samuel D Ingham most ismét megszólalt. Elmondta, hogy Britney már többször beismerte neki, hogy szabályosan retteg az apjától és már nem is beszélnek egymással. Bár Jamie ragaszkodik ahhoz, hogy lánya amint lehet, újra mikrofon mögé álljon, Britney-nek esze ágában sincs fellépnie, amíg apja „viseli a gondját”.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”