Létrehozva: 2021.04.08.

Különös dolog derült ki Pécsi Ildikó és a fia kapcsolatáról

Sajnos sokáig nem volt felhőtlen a tavaly decemberben elhunyt színésznő és a fia, Szűcs Csaba viszonya.

Pécsi Ildikó életének utolsó hónapjaiban került előtérbe fogadott fia L. Péterfi Csaba. A férfi kissé váratlannak tűnő felbukkanása sokakban több kérdést is felvetett, nem értették ugyanis, hogy miért egy fogadott fiú áll hozzá közel vér szerinti fia, Szűcs Csaba helyett.

Fotó: Facebook

Információink szerint azt többen tudni vélik, hogy Pécsi Ildikó és Szűcs Csaba között jelentősen megromlott a viszony a fiú válása után, sokkal inkább úgy tűnt, mintha Pécsi Ildikó válna menyétől Pártos Csillától. Szűcs soha nem állt ki szülei védelméért, inkább a háttérből szemlélte az eseményeket. Elnézte, ahogy egykori felesége és édesanyja csatáznak a bíróságon.

Szűcs Csaba, Fotó : Markovics Gábor Ripost

A színésznő barátai szerint ez a válás okozta igazán a szülők betegségét is. Pécsi egyetlen támasza a fogadott fia lett, aki a legnehezebb napokban is mellette állt.

Fotó: Facebook Kettőjük barátsága a színháznak köszönhető, hiszen a művésznő biztatta L. Péterfit, hogy maga is színpadra álljon, sőt rendezzen. Pécsi Ildikó sokszor a közös munkába menekült a válás okozta fájdalmaktól és több darabot is színpadra állítottak. Életrajzi könyvét is együtt szerkesztették, és is neki adta át, hogy majd idővel azok is bekerüljenek a könyvbe. Férje, Szűcs Lajos halála után is L. Péterfi Csabát láthatták Pécsi Ildikó mellett, ő támogatta a színésznőt. Ekkor került igazán előtérbe. A színésznő utolsó hónapjaiban végig mellette volt, majd halála után ő szervezte meg temetését is. Azóta a szellemi örökséget kezeli, két kiállítást is rendez a színésznő életéből, valamint szeretné a könyvet is kiadni. Szerencsére azonban Pécsi Ildikó és Szűcs Csaba kapcsolata az utolsó hónapokban rendeződni látszott, sőt a színésznő az unokájával, ifjabb Szűcs Csabával is kibékült. Az egykori pályatársak és barátok szerint ebben is nagy szerepet játszott a fogadott fiú.

Különös dolgok történnek a gödöllői háznál

Különös dologra lettek figyelmesek azok, akik a tavaly decemberben elhunyt Pécsi Ildikó impozáns, gyönyörű kerttel rendelkező gödöllői házának közelében laknak! A környék csendjét olykor-olykor bizony bútorszállító kisteherautók hangja zavarja meg, ami elég egyértelműen utal arra, hogy a Kossuth-díjas színésznő fia, Szűcs Csaba már elkezdett megválni néhai édesanyja becses dolgaitól. „Megmondom őszintén, meglepett, amikor észrevettem, hogy gyakran állnak meg bútorszállító autók a kertkapu előtt. Valami nagy mozgolódás van mostanában, több bútort is elvittek, de annyira nem akartam beleütni az orrom, hiszen nem tartozik rám. Nagy tisztelője voltam Ildikónak, mélyen lesújtott a halálhíre, természetes, hogy érdekel, mi lesz például a gödöllői ház sorsa” – mondta a -nak korábban egy gödöllői lakos, aki közel lakik házához.    

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

"Miért van még jogosítványa?" – ismét gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival