Létrehozva: 2021.06.24.

Hatalmas a boldogság: Hajdú Péter és szerelme az esküvőt tervezgeti

A televíziós akkor is szeretné egy pap áldását, ha nem állhat Isten színe elé fiatal szerelmével.

Másfél évvel ezelőtt derült ki, hogy Hajdú Péter és Láng Eszter egy párt alkotnak. A szerelmesek komolyan is gondolják a kapcsolatukat, ugyanis tavaly nyáron meg is történt az eljegyzés.

Hamarosan pedig feleségül veszi menyasszonyát Hajdú Péter, aki ráadásul azt tervezgeti, hogy templomi esküvőt is fognak tartani. Ám mivel a tévés első házassága során is Isten előtt mondta ki a fogadalmát, nem lesz egyszerű a dolguk.

Eszter és Péter bíznak abban, hogy megadatok számukra, hogy közös gyerekük legyen
Fotó: Bors

„Nagyon szeretnék templomban esküdni, de a katolikusoknál elvileg ezt csak egyszer lehet egy életben. Még utána kell járnunk, milyen lehetőségek vannak, de ha ez másodszor nem megoldható, akkor is szeretném, ha valamilyen formában egy pap összeadna minket” – árulta el a tévés a Story magazinnak.

„Ha két ember kapcsolata megromlik, arról nem a házasság tehet. Hiszem, hogy Esztivel ez köztünk örökre szól. Az esküvő akár még idén is összejöhet. Nem zárom ki, hogy még ősszel összeházasodunk, de a tévés munkák miatt az egy nagyon húzós időszak lesz. Legkésőbb jövő tavasszal viszont biztosan megtartjuk a lagzik” - tette hozzá Hajdú Péter, aki nem szeretne sem kamerákat, sem celebfelvonulást a nagy napon.

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

FÜLES

"Bővül a családunk" - örömteli bejelentést tett Demcsák Zsuzsa

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője