Létrehozva: 2021.06.02.

Megfertőződött a koronavírussal Vasvári Vivien, így élte meg

A szépséges modell édesanya korábban átesett a koronavírus fertőzésen. Váratlanul érte a rosszullét.

Közösségi oldalán számolt be arról Vasvári Vivien, hogy átesett a koronavírus-fertőzésen. A vírus azonban nemcsak őt tette próbára, hanem a párját is.

A szőke szépség szerelme még novemberben kapott kétoldali tüdőgyulladást, ami miatt kórházba is került.

Fotó: Sulyok László

Vivien pedig nemrég tudta meg, hogy valószínűleg azzal egy időben, ő is megfertőződött. Egy vérvétel során derült ki ugyanis, hogy van antitest a szervezetében.

„Három hete voltam vérvételen, hogy van-e antitest a szervezetemben. Aztán kiderült, hogy van. De én nem tudtam, hogy átestem rajta. Csak most derült ki” – idézte a Blikk Vivien Instagram storyjában megosztott szavait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket