Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.10.

Váratlan fordulat: külön utakon folytatja Majka és Kollányi Zsuzsi

A rajongók számára furcsa dolog tűnt fel a rapper legutóbbi koncertjén. Sokak legnagyobb fájdalmára a régi trió nem áll össze többé.

Amit eddig csak találgattak a rajongók, az most már hivatalos: a régi trió nem áll össze többé. Nika az első számú énekesnője a Majka és az Ők formációnak, a régi énekesnő többé nem lép velük színpadra.

Nem kérdés, hogy történelmet írt az elmúlt héten Majka, Curtis és Veress Mónika, vagyis Nika azzal, hogy egymás után háromszor töltötték meg csordultig a Budapest Parkot.

Majka és Zsuszi
Fotó: Bors

Európa legnagyobb, grandiózus szabadtéri szórakozóhelyére alkalmanként 12 ezer ember fér be, Majorosék tehát 36 ezer embert táncoltattak meg és együtt örültek a pandémia utáni szabad életnek.

Avatatlan szemnek talán fel sem tűnt, hogy bár rengetegen voltak, valaki hiányzott a buliból. A zenekar törzsrajongói azonban kiszúrták, hogy egy valaki hiányzott: Kollányi Zsuzsi.

„Hova tűnt a fiúk mellől a formáció énekesnője, Kollányi Zsuzsi?” – kérdezték több kommentben is. A kérdés pedig jogos, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy 2016 után vele együtt jutott csúcsra a banda. Eddig erről hallgatott a csapat, azonban a Bors kiderítette: Zsuzsi már nem tagja a triónak.

A részletekről a szerdai Borsban olvashatsz bővebben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt