Létrehozva: 2022.06.08.
Módosítva: 2022.06.08.

Sokkolta a rajongókat a hír: Visszavonul és elköltözik az országból az Operett sztárja

Mészáros Árpád Zsolt visszavonul a színészettől, és külföldre költözik.

Mészáros Árpád Zsolt komoly döntést hozott: abbahagyja a színészetet és családjával együtt Olaszországba költözik.

Számot kellett vetni magammal, hogy mi is van még hátra az életemből. Közel 50 éves vagyok, több mint 30 éve vagyok a pályán mint színházi ember. Valaki szeret, valaki nem. Eljátszottam nagyon sok szerepet. Nagyon sokat kaptam, az életemet is a színháztól kaptam vissza, segített a daganatos betegségemből való kilábalásban. Mindent ettől kaptam... De, mint egy kapcsolat, ez is el tud fáradni. Évek óta nem úgy éreztem magam az Operett színházban, ahogyan én azt gondolom, hogy megérdemeltem volna ennyi idő után. Azt gondoltam, ha elfáradt ez az egész dolog, és nem tudnak úgy bennem gondolkodni, mint amilyen szívvel és erővel én gondolkodom a színházban, akkor nem érdemes. Azt gondolom, kell egy kis pihenő. 

- magyarázta a színész a Mokkában, aki rövidesen elhagyja Magyarországot. A családjával és barátaival Bibionéban, a tengerparton nyit éttermet. Emellett pedig egyik gyerekkori álmát valósítja meg, megtanul halászni.

A részletekért kattints a videóra!

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Véletlenül elszólta magát Tóth Gabi, ekkor szeretett bele új párjába - Fotó

FÜLES

Szívszorító, ezt mondta unokájáról Berki Krisztián édesanyja

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”