Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.05.

Tücsi elárulta, szeretne-e még egy gyermeket

Tücsi kislánya három évvel ezelőtt született meg.

Szerző Ripost

Három és fél évvel ezelőtt született meg Tücsi és Sofron István kislánya, Nara. A családban azóta óriási a boldogság, most pedig az is kiderült, hogy érkezik-e hamarosan a következő trónörökös.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

Kistesót egyelőre nem tervezünk, nagyon mozgalmas az életünk, így ezt látjuk a legbölcsebb döntésnek. Narussal a pocakomban is végig dolgoztam, mellette minden nap az épülő házunkhoz rohangáltam, így ha lesz majd kistesója, azt nyugiban szeretném

 - írta Instagram-oldalán Tücsi, aki korábban azt is elmondta, szeretne laza szülő lenni, ám vannak szabályok, amiket be kell tartani.

"Vannak alappillérek, amiket nagyon szem előtt tartok, például, hogy nem eszünk édességet, nem néz tévét. Vagy, hogy legyen egy napirendje, mert azzal az ő életét, meg a mi családunk életét is megkönnyítem. Régen aztán tényleg szanaszét voltam, ami éppen történt, nekem az tökéletes volt”  - mondta Tücsi.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

382 napig nem evett a 200 kilós férfi: 125 kilótól szabadult meg

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott

FÜLES

A szívszorító ok, amiért Marilyn Monroe egy üzenetet ragasztott a hasára a műtét előtt