Létrehozva: 2022.12.30.

56 évesen újra apuka lett a híres magyar tévés

Harmadszorra ismét apuka lett.

Mint megírtuk, Klausmann Viktor eddig kétszeres apuka volt: fia, Dominik már 16, lánya, Tamara pedig 13 éves. Tinédzser gyermekei már önállóak, amire apjuk nagyon büszke. Most érkezett a hír: megszületett a műsorvezető harmadik gyermeke.

Fotó: TV2

 

Olyan energiákat ad, amiket én sehonnan sem tudnék összeszedni

 

 - nyilatkozta az 56 éves volt tévés a Mokkában harmadik gyermeke születése után.

A Mokka stúdiójában beszélt arról is, hogy első gyermeke születésére már nem igazán emlékszik, de a harmadiknál teljesen más a helyzet. Állítása szerint nincs már akkora stresszhelyzetben, mint régen, valamint több idő jut a picire. Klausmann Viktor aktívan részt vesz a nevelésben, mivel ő fürdeti és pelenkázza Ármint.

A Klausmann szerint másik két gyermeke először nem akart kistestvért, de a születés óta nagyon segítőkészek.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ledobta a melltartót, majd szívfájdalmáról vallott Fésűs Nelly lánya, Horváth Csenge

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket